megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Feszült hangulatú meccsen igazságos döntetlen a Vasas ellen

 Két gól, két kiállítás az U19-es bajnokság rangadóján.

Utánpótlás

⏲ 2016-10-08

Puskás Akadémia U19 – Vasas Kubala Akadémia U19: 1-1 (1-1)

Jó tempójú, küzdelmes meccset játszott egymással a Puskás Akadémia és a Vasas Kubala Akadémia az U19-es I. osztályú bajnokság 7. fordulójában. A meccs elejétől kezdve kemény, olykor talán túl kemény összecsapásokat láthatott a közönség. A játékvezető igyekezett fékezni az indulatokat, ami egy ideig sikerült is.

A küzdelem mellett az iramra sem lehetett panasz. Szabó Máté ballábas lövése a kapufáról pattant ki, nem sokkal később azonban már nem volt ekkora szerencséje a vendégeknek.

Az első félidő 26. percében Szabó ívelte be a labdát, a Vasas kapusa alászaladt, Magyari Szilárd pedig kiváló ütemben érkezett, és a találatával 1-0-ra vezetett a Puskás Akadémia. Sokáig azonban nem örülhetett a hazai csapat, mert a vendégek jobbhátvédje, Kiss Balázs a vezető gólunk után egy perccel egyenlíteni tudott.

A 68. percben tíz emberre fogyatkozott Bordán Csaba csapata, miután csatárunk, Suscsák Máté megkapta a második sárga lapját. Emberhátrányban visszazártunk, és abban bíztunk, hogy kontrából lehet helyzetünk. Deutsch László előtt volt egy lehetőség, de gólt nem tudott szerezni, ahogy a Vasas csatárai sem. A meccs végén a volt felcsúti játékos, Takács Zsombor is megkapta második sárga lapját, így a Vasas is tíz emberrel fejezte be a kimondottan jó iramú meccset.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Paks

VS

április 20. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U15–ZTE FC  3–2
Várda Labdarúgó Akadémia–Puskás Akadémia U19  4–1
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U15 (leány)  0–8
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–8
CAOLA SC Sopron - Puskás Akadémia FC II  2-1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ST. Mihály FC  5-1
Puskás Akadémia U16 - Vasas Kubala Akadémia  0–3
Puskás Akadémia U17 - Várda Labdarúgó Akadémia  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  2–1
Várda Labdarúgó Akadémia - Puskás Akadémia U19  4–1