megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Nagy Zsolt 2028-ig a Puskás játékosa - videó

Szerződést hosszabbítottunk saját nevelésű válogatott labdarúgónkkal.

Nagy Zsolt 2028-ig meghosszabbította nyáron lejáró szerződését a Puskással. A 28-szoros válogatott szélső 2007-ben került az akadémiára, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, 2013-ban pedig tagja volt annak a felnőtt együttesnek, amely a klub történetében először kiharcolta az élvonalba jutást. Joe még ebben az évben be is mutatkozott az első osztályban, azóta 174 NB I-es meccsen lépett pályára Puskás-szerelésben, és ezeken a találkozókon 27 gól mellett 26 gólpassz került a neve mellé. Ami pedig az összes tétmérkőzést illeti, a 31 esztendős labdarúgó már 232 összecsapásnál tart, és 34 találat mellett 34 assziszttal vette ki a részét az együttes sikereiből.

Nagy Zsolt a jövőben is szeretné jó teljesítménnyel győzelmekhez segíteni első csapatunkat, így a kölcsönös bizalom jeléül 2028 nyaráig hosszabbította meg szerződését klubunkkal, és a Puskás Akadémia karácsonyi ünnepségén értékelte a mögötte álló, sikerekkel teli időszakot, illetve elmondta, milyen célokat tűzött ki maga elé az elkövetkező évekre.

Gratulálunk, Joe! További sok sikert!

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Debrecen VS PUSKÁS

VS

február 15. | 19:30 | Nagyerdei Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–0
Fehérvár FC - Puskás Akadémia FC  1–0
Puskás Akadémia U17 - Fehérvár  5–0
Puskás Akadémia FC - Paksi FC  3–1
DVTK - Puskás Akadémia U19  1–1
Puskás Akadémia U16 - Budapest Honvéd FC  0–0
Puskás Akadémia U19 (leány) - MTK Budapest  4–3
MTK Budapest - Puskás Akadémia U17 (leány)  6–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia U15 (leány)  4–0
Puskás Akadémia FC - ETO FC Győr  0–3