megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Torinóban

Torinóban

Az olasz rekordbajnoknál, a Juventusnál tett látogatása során a két klub szakmai együttműködéséről tárgyalt a Puskás Akadémia Takács Mihály igazgató vezette küldöttsége.

⏲ 2018-11-29

A kétnapos látogatáson akadémiánkat Takács Mihály mellett Papp Bence nemzetközi igazgató képviselte, s velük tartott korábbi korosztályos sikeredzőnk, Vincze István, aki jelenleg a révkomáromi FC Komárno szakmai igazgatója – a Lecce egykori kiváló labdarúgója a púliai együttes színeiben annak idején a Juventus kapuját is bevette. Küldöttségünket Juve jelenleg is aktív ikonja, Giorgio Chiellini öccse, Claudio Chiellini fogadta, aki a „zebrák” nemrégiben létrehozott B-csapatának szakmai sportigazgatója. A két klub közötti kapcsolat két évvel ezelőtt létesült, s szándékaink szerint a Real Madridhoz és a Bayern Münchenhez hasonlóan szoros szakmai együttműködés alakulhat ki.

„Óriási megtiszteltetés volt, hogy egy olyan klubnál tehettük tiszteletünket, ahol az első két tréner – Károly Jenő és Viola József – magyar volt, s ahol 1951 és 53 között Sárosi György is edzősködött. Vincze Istvánt is nagy örömmel fogadták, hiszen a Lecce színeiben ő is letette a névjegyét az olasz futballban – aki a Juvénak gól tud rúgni, azt mindenhol elismerés övezi. A Juventusnál járva identitásuk – amelynek kialakításban természetesen óriási szerepet játszik az Agnelli-család – hangsúlyozása lépten-nyomon tetten érhető, testközelből érezni azt a fajta kisugárzást, amely tradíció és a klubimázs tudatos építésének elegyéből ered. Akadémiájuk igazgatójával, Massimiliano Scagliával megállapodásra jutottunk arról is, hogy a jövőben korosztályos csapataink a Juventus fiataljaival is összemérik erejüket” – tájékoztatott Takács Mihály.

Küldöttségünk a rendelkezésünkre álló két nap alatt bepillantást nyerhetett a Juventus utánpótlás-nevelési struktúrájába, illetve létesítményeibe is.

„A Puskás Akadémia elrendezése és kialakítása egyedi a világon, de a Juventusnál is van hatvanöt bentlakó akadémista, akiket a campuson oktatnak a tanárok. A korosztályos csapatok szakmai felépítése teljesen hasonló a miénkhez, náluk is nagyon komoly hangsúlyt fektetnek a kondicionális képzésre és a futball sporttudományos aspektusaira” – mondta akadémiánk igazgatója.

A torinói út során nem maradhatott ki a meccslátogatás sem: intézményünk képviselői két Juventus–Valencia mérkőzésen jártak, délután az UEFA Youth League-meccset, este a „nagyok” BL-összecsapását tekintették meg.

„A Puskás Akadémia nemzetközi megítélésében fontos szerepet játszó torinói látogatásunk során jártunk a Juventus első csapatának főhadiszállásán is, de a vinovói edzőközpontban tett látogatásunk, illetve a Claudio Chiellinivel folytatott szakmai eszmecsere azért volt különösen fontos, mert az általa vezetett együttes egész Olaszországban egyedülálló módon nem az utánpótlás-bajnokságban, a Primaverában, hanem a harmadosztályban szerepel, ott játszatják a legtehetségesebb fiatalokat – emelte ki Papp Bence. – A mi NB III-as csapatunknál kísértetiesen hasonló a helyzet, hiszen tehetségeink játékosérettségi fázisaként itt ismerkednek meg a felnőtt futballal. A második csapatunkkal az idén kijelölt és megvalósított irány tehát nemzetközi szinten is helytálló, és van létjogosultsága.”
 
Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Debrecen VS PUSKÁS

VS

február 15. | 19:30 | Nagyerdei Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–0
Fehérvár FC - Puskás Akadémia FC  1–0
Puskás Akadémia U17 - Fehérvár  5–0
Puskás Akadémia FC - Paksi FC  3–1
DVTK - Puskás Akadémia U19  1–1
Puskás Akadémia U16 - Budapest Honvéd FC  0–0
Puskás Akadémia U19 (leány) - MTK Budapest  4–3
MTK Budapest - Puskás Akadémia U17 (leány)  6–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia U15 (leány)  4–0
Puskás Akadémia FC - ETO FC Győr  0–3