„Megjelent egy angyal, kérdezte, hova jövök…”
Ünnepi díszbe öltözött a Puskás Akadémia labdajátékcsarnoka – együtt ünnepelt közösségünk akadémiánk hagyományos évzáróján, ahol ezúttal is díjaztuk a 2018/2019-es bajnoki és iskolai idény legkiválóbbjait. Idén velük ünnepelt Böjte Csaba is.
⏲ 2019-12-19
„Magyar karácsony fekete-fakója / És minden, ami mostani, múljon, / Száz pici gyertya gyújtatlan gyúljon, / Csillagos álom pelyhes takarója. / Álom, álom karácsonyi álom!” – Sík Sándor Karácsonyi álmával, Sipos Gábor szavalatával vette kezdetét akadémiánk karácsonyi évzáró ünnepsége, kollégiumunk helyett immár másodjára a Puskás Akadémia Sport- és Konferenciaközpontjában. Az elmúlt bajnoki szezon legszebb puskásos találatainak, valamint a XII. Puskás–Suzuki-kupa legemlékezetesebb momentumainak felelevenítését követően akadémiánk kuratóriumának elnöke szólt az ünneplőkhöz.
„A tizenharmadik karácsonyunk a mostani, emlékszem az elsőre, amikor még csupán negyvenen ünnepeltünk – idézte fel a kezdeteket Mészáros Lőrinc. – Ilyenkor rendre visszatekintünk az elmúlt évre, évekre. Sok mindent elértünk az elmúlt több mint egy évtizedben, a labdarúgásban a sikert az eredmények mutatják: kizárólag fiatalokból álló NB III-as csapatunk a harmadik lett a bajnokságban, utánpótláscsapataink arany-, ezüst- és bronzérmet szereztek. U17-es labdarúgóink évről évre helytállnak a Puskás–Suzuki-kupa világklasszis csapatai között, NB I-es csapatunk pedig ugyancsak jól teljesített a bajnokságban. Négy akadémistánk kapott helyett első csapatunk kezdőjében, s öten ülnek játékra készen a kispadon – azt hiszem, ezt Magyarországon egyik élvonalbeli klub sem mondhatja el. Közel negyven utánpótlásjátékost adunk a korosztályos válogatottnak, s idén Nagy Zsolt, akire a térség szülöttjeként különösen büszkék vagyunk, bemutatkozhatott a felnőttválogatottban, melyben két másik egykori puskásos is szerepet kap. Volt hát értelme az elmúlt tizenhárom évnek – fogalmazott kuratóriumi elnökünk –, volt sok siker és öröm, de hisszük, hogy még ennél is többet kell dolgozni, s akkor még ennél is többet érhetünk el. Célunk, hogy labdarúgóink egyéni képzését helyezzük fókuszba, s hogy fiataljaink erősebb, magasabb osztályban is pallérozódhassanak. Köszönet az akadémia munkatársainak, egy ilyen jó team kell ahhoz, hogy a gyerekeink fejlődjenek, s köszönet a támogatóknak, az MLSZ-nek és a magyar kormánynak. Szép évet zártunk, de még ennél is szebb évet kívánok magunknak!”
Akadémiánk ünnepsége ezután a Dévai Szent Ferenc Alapítvány előadásával, A muzsika hangja című darab részletének bemutatásával folytatódott, s aztán Karácsony János zenélt.
Majd a hagyományoknak megfelelően akadémiánk közössége – akadémiánk elnöke, Mészáros Lőrinc; akadémiánk igazgatója, Takács Mihály; kollégiumunk vezetője, Kiss Zoltán; a felügyelőbizottság elnöke, Jakab János; klubigazgatónk, Tóth Balázs; szakmai igazgatónk, Liszkai Dezső – kitüntette azokat a játékosokat, akik az elmúlt idényben a futballpályán vagy épp az iskolapadban a legjobbjukat nyújtották. Elismerésben részesült az akadémia legjobb edzője, legjobb játékosa, legjobb kapusa, legjobb tanulója, s díjaztuk az egyes korosztályok legkiválóbbjait is: az év játékosait és gólvágóit, valamint a legjobb tanulmányi eredménnyel büszkélkedőket is.
A díjazottak a következők:
Az év edzője: Visinka Ede
Az év játékosa: Radics Márton
Az év kapusa: Pécsi Ármin (a díjat Oláh János adta át)
Az év legjobb tanulója: Kocsis Bence Máté
A Sallai Roland-díj kitüntetettje: Ominger Gergő (a díjat Vincze István adta át)
Az év legjobb saját nevelésű játékosa az NB I-ben: Szolnoki Roland
Az év játékosai korosztályonként:
NB I: Josip Knezevic
NB III: Kocsis Bence Máté
U19: Nagy Zalán
U17: Sipos Gábor
U16: Szujó Attila
U15: Farkas Bendegúz
U14: Gazdag Merse
U13: Kern Martin
U12: Kovács Tamás
U19 leány: Vörös Alexandra
U16 leány: Vicz Lara
U14 leány: Kálló Evelin
A gólkirályok korosztályonként:
NB I: Josip Knezevic
NB III: Skribek Alen
U19: Kiszely Dominik
U17: Komáromi György
U16: Sós Máté
U15: Gruber Zsombor
U14: Bajtel Botond
U13: Vajda Milán
U12: Mondovics Kevin
U19 leány: Palakovics Laura
U16 leány: Nagy Lili
U 14 leány: Sipőcz Virág
A legjobb tanulók: Kocsis Bence Máté, Kocsi Marcell, Nagy Lorenzó Roland, Orbán Kolos, Balabás Bence, Kern Martin, Hegyi Alexander Maximilián, Papp Zsombor
A kitüntetések átadása után edzőink elevenítették fel az elmúlt szezon általuk legszebbnek tartott pillanatait, majd újra Karácsony Jánost hallhattuk, s megtudhattuk, mi történik, „Ha eljönnek az angyalok”. Aztán Kecskés Péter kollégiumi nevelő ült a zongorához, s labdajátékcsarnokunk lelátójáról egybesereglettek növendékeink, hogy – Karácsony János közreműködésével – együtt szólaltassák meg az „Ajándék” című dalt. „Tél volt, hó esett és jöttek az ünnepek. Gondolkodtam, mit is adhatnék neked, amit csak én adhatok, amiről te is tudod, hogy igazán én vagyok…” – csendült fel a Piramis slágere labdarúgóink előadásában. Majd Takács Mihály igazgató lépett a színpadra, s köszönetképp támogatásáért átadta ajándékát, az akadémiánk szakembereinek összefogásával készült módszertani kiadványt Mészáros Lőrincnek.
Ünnepségünk zárásaként Böjte Csaba ferences szerzetes szólt akadémiánk közösségéhez: „Ha hiszik, ha nem, tegnap a dévai templomban imádkoztam, s megjelent egy angyal. Megkérdezte, hova jövök, s elmondtam. Erre azt mondta, kérhetek három dolgot. Elmondom, hogy mit kértem. Először is azt, hogy az akadémia karácsonyfája alá egy csomagba legyen berakva a reményből, a bátorságból, a kitartásból, amellyel Jézus a világba jött. Meg kell váltani a világot, el kell mondani az embereknek, hogy jobb békében és szeretetben élni. Igent mert mondani a Mennyei Atya tervére, el mert jönni, hitte, hogy meg lehet ezt csinálni, bízott az Úristen négy és fél milliárd éve futó Föld nevű projektjében. Nem szaladt haza sírva, hogy te, Mennyei Atya, tényleg azt hitted, hogy ezek engem várnak? Nem kellünk mi senkinek, valahogy megszülettem egy istállóban, az állatok majdnem letapostak, Heródes még a katonáit is rám küldte, hát te teremtetted, akkor váltsd is meg őket! Nem mondja ezt, hanem leküzdi a nehézségeket, s végül csak kimondja: beteljesedett! Második kérésem számotokra az angyalhoz az volt, hogy milyen jó lenne, ha 15 millió magyar akadémiája volnánk, ha minél többen sportolnának a Kárpát-medencében, mert a templom akkor szép, ha tele van, ez az akadémia is legyen hát tele! A harmadik kérésem pedig az volt, hogy legyen minél több gól, végül is egy akadémia attól működik. Szívem minden szeretetével imádkoztam ezért.” Csaba testvérrel aztán akadémiánk egész közössége együtt imádkozhatott – évzáró ünnepségünk közös imádságunkkal ért hát véget.
