megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Ellenfélnézőben: Paksi FC

Ellenfélnézőben: Paksi FC

A jó formát mutató, harmadik helyen álló Tolna megyeiekhez látogatunk szombaton.

⏲ 2020-11-05

Csapatunk szombaton 14.45-kor Pakson lép pályára az OTP Bank Liga 10. fordulójában. A Honvéd elleni győzelemmel sikeresen megtörtük rossz szériánkat, így jó élményekkel utazhatunk az idén teljesen elkészült új paksi stadionba, ahol a hazaiak kifejezetten jó formában várnak minket.

A korábban az akadémiánkon is dolgozó Bognár György kinevezését követően a szezont gyengén kezdő zöld-fehérek megtáltosodtak, egy döntetlen mellett négy mérkőzést is megnyertek, így a képzeletbeli dobogó harmadik fokán találták magukat. Nemcsak a kispadon lesznek ismerős arcok az ellenfélnél, hiszen a válogatott kerettag kapus, Hegedüs Lajos néhány hónapja tette át székhelyét a Pancho Arénából Paksra, de rajta kívül korábban Osváth Attila, Lorentz Márton, Balogh Balázs, Szakály Dénes és Haraszti Zsolt is pályára lépett Puskás-mezben az NB I-ben; a góllövőlistát holtversenyben vezető Hahn János egy, Sipos Zoltán pedig hét évig volt utánpótlás-csapataink tagja, de az élvonalban ők nem léptek pályára.

Óriási mozgás nem volt a szezon előtt a paksiaknál, az ismertebb nevek közül elköszönt az „atomvárostól" a válogatottban azóta góllal debütáló Könyves Norbert, Debrecenbe igazolt korábbi játékosunk, Poór Patrik, s tíz év után távozott Bartha László is. A már említett Hegedüsön és Lorentzen kívül érkezett többek között Bognár István, aki nyáron még aligha gondolta, hogy édesapja lesz majd a vezetőedzője, Kaposvárról pedig az Ádám Martin-Nagy Richárd duó igazolt Paksra. A kereten belül azonban volt némi átalakítás – a csapat kapitánya, Böde Dániel először visszakerült a középpályássorba, amely még nem is volt annyira váratlan, hiszen NB I-es pályafutását is ezen a poszton kezdte meg, az utóbbi meccseken viszont már egyenesen középhátvédet játszik az egykori válogatott támadó, aki hátul is alaposan kiveszi a részét a Paks győzelmeiből. 

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kecskemét

VS

december 8. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U17 - Ferencvárosi TC  5–0
Puskás Akadémia U19 - ETO FC Győr  2–0
Puskás Akadémia U17 - ETO FC Győr  3–1
DVSC - Puskás Akadémia U16  3–2
Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U14  
Puskás Akadémia FC II - Gyirmót FC Győr II.  4–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–1
Kupa: Kaposvár–Puskás U19 (11-esekkel 4:3)  1–1
Kupa: PMFC–Puskás U17  4–3
Kupa: Paksi FC–Puskás U16  0–1