megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Ellenfélnézőben: Újpest FC

Ellenfélnézőben: Újpest FC

Sikeréhes lilák: öt nyeretlen meccs után ellenünk szerezné meg negyedik szezonbeli bajnoki győzelmét az Újpest.

⏲ 2020-12-07

Nem kímélte a koronavírus járvány az újpestieket sem; pénteki ellenfelünk az egyetlen csapat jelenleg az NB I-ben, amely végül zöld asztal mellett veszített találkozót, hiszen a DVTK ellen nem is tudott kiállni Predrag Rogan gárdája, amelynél már egy héttel előtte, az MTK elleni 0–4 alkalmával is mindössze hét játékosra számíthatott az első keretből. Azóta a válogatott szünetben és a ZTE elleni elhalasztott találkozó hetében sikerült kiegyenesednie az együttesnek, amely a Paks és a Budafok ellen is 1–1-es döntetlent játszott. Az Újpest a múlt heti, Promontor utcai összecsapáson  a Pajovics – Kastrati, Kutrumpisz, Baosics, Antonov - Csongvai, Onovo, Mitrovic – Simon K., Perosevic, Beridze összeállításban lépett pályára, s csereként szerephez jutott Szakály, Pauljevics, Bacsa és Gigics is. A lila-fehérek 12 meccsből 3 győzelemmel 3 döntetlennel és 6 vereséggel, 13–26-os gólkülönbséggel pillanatnyilag a 9. helyet foglalják el a tabellán. 

A remekül szereplő paksiak ellen enyhe labdabirtoklási fölényben futballoztak az újpestiek, jöttek a lövések is, a Budafok elleni idegenbeli bajnoki ez már nem volt elmondható. Mindkét “post-covid” mérkőzésen a lilák ellenfele adott le több lövést, a párharcokat viszont jobb arányban nyerte meg a Paks és az újonc ellen is a Rogan-alakulat. Ha az egyéni teljesítményeket nézzük, mindkét találkozón a Paks ellen remek távoli gólt szerző Giorgi Beridze rendelkezett a legjobb InStat-indexszel a mezőnyjátékosok közül, de a tolnaiak ellen a 12 kaput eltaláló próbálkozásból 11-et hárító Filip Pajovicsé volt a legjobb teljesítmény. A 27 esztendős szerb kapusnak egyébként Puskás-mezben is van NB I-es találkozója, ahogy játékosunk volt korábban Antonio Perosevic, Branko Pauljevics és Szakály Péter is, míg az MTK ellen bemutatkozó Fehér Csanád négy évig volt akadémiánk növendéke 2015 és 2019 között. 

Az Újpest FC elleni találkozó zárt kapuk mögött 20:00 órakor kezdődik pénteken, a Szusza Ferenc Stadionban. 

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U15  2–2
ZTE FC - Puskás Akadémia U16  2–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Budapest Honvéd FC  2–1
Puskás Akadémia FC - DVSC  1–0
Ferencváros - Puskás Akadémia FC  3–0
Veszprém - Puskás Akadémia FC II  2–3