megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SHOP
Türelmes játék, megérdemelt siker

Türelmes játék, megérdemelt siker

A második félidőben kihasználtuk az Újpest hibáit, és megint mi jöttünk ki győztesen a párharcból. 

Első csapat

#PAFC #NB1 #UFCPAFC

⏲ 2020-12-11

A legérdekesebb változtatás az volt, hogy egyszerre kezdett Knezevic és Baluta, mintha Hornyák Zsolt a Kisvárda elleni hajrában látott felállást szerette volna újra kipróbálni. Illetve van Nieff a padra került, Plsek játszott a helyén, azaz újszerű szereposztásban kezdtünk neki a meccsnek, alighanem abban a reményben, hogy mindenképpen mi rúgjunk több gólt – azaz nyerjünk.

Az első nagy helyzetre a 17. percig kellett várni, addig sok hibával játszott mindkét csapat. Ekkor Mance szerzett labdát az oldalvonal felé futva, majd a kapu fölé fordult, lepasszolta a betörő Slagveerhez, aki beleszúrt a labdába, amely átcsorgott Banai alatt, de Pauljevics ki tudta vágni a gólvonal elől, majd Szolnoki távoli, lapos lövését ütötte oldalra a lilák kapusa. A 28. percben már volt kaput eltaláló lövése a hazaiaknak is, Beridze passzából Simon lőtt ballal, kissé éles szögből 10 méterről, Tóth biztosan fogta. Az előtte lévő tíz perc a miénk volt, de csak mezőnyfölényt tudtunk kialakítani. Feltűnő volt, hogy próbáltunk minél többször ívelgetni a labdaszerzések után, hátha támadóink lefutják a védőket, de nem jártunk sikerrel. Egyszer Kiss Tomi azért vállalt egy távoli lövést, de nem volt benne elég erő, Banai ráfeküdt. A 37. percben Szolnoki adott be jobbról, Mance sajnos messze a kapu fölé csúsztatott. A 42. percben Plsek is fejjel próbálkozott, amikor Baluta jobbról beemelte a labdát, de nem talált kaput. Nem volt túl izgalmas a meccs, de annak azért örülhettünk, hogy ez már sorozatban a hetedik olyan félidő volt, amelyben nem kaptunk gólt.

Ez a meccs most nyomaiban sem hasonlított a lilák elleni közelmúltbeli találkozóinkra, ám a legnagyobb helyzetünk nekünk volt, és miután a hazaiak két hónapja nem győztek, talán ezért is voltunk opportunistábbak a szokásosnál. Kíváncsian várhatták a nézők a tévé előtt ülve, hogy a szünet után ki lesz az, aki jobban akarja majd a győzelmet.Hát, a 48. percben történtek nem jeleztek jót. Beridze remekül játszotta át magát a védelmen balról befelé futva, majd a jobb oldalon felfotó Csongvaihoz passzolt, aki a tizenhatoshoz érve centerezett, Simon egyből lőtt, Tóth bravúrral hárított. Rá egy percre a hazaiak kapitánya messziről vállalkozott, kevéssel a jobb kapufánk mellé lőtt. Beletelt pár percbe, amíg végre agresszívabb üzemmódba váltottunk. Ennek az 56. percben meg is lett az eredménye, kijöttünk a térfelünkről. Majd Nagy beadása teljesen üresen találta Slagveert az ötösön, Banai még nagyot mentett, de Mance jó ütemben csapott le a labdára és a hálóba vágta. Nagy nehezen, de végre megszereztük a vezetést.

Sikerült „ütést mérni” az Újpestre, rá egy percre Knezevic lőtt fölé ígéretes helyzetben. A 69. percben Plsek fejelt a lécre egy szöglet után, Banai már verve volt. Egyre veszélyesebbek voltak a beadásaink. Bízhattunk abban is persze, hogy jobb erőállapotban vagyunk, mint a járvánnyal igencsak megszenvedő fővárosiak. A „villám” aztán mégegyszer lecsapott. Knezevic szöglete ugyanott találta Plseket, mint az előbb, a cseh pedig élt az újabb eséllyel.

Sajnos pár perccel később szépített az Újpest, Beridze bal oldali beadása pontosan Onovo fejére érkezett, aki megelőzte a védőjét. Ez már jobban hasonlított az Újpest elleni korábbi meccseinkre... Három meccs után kaptunk újra gólt, de most nem ezen járt a fejünk, hanem azon, hogy miért nem tudtuk elkerülni. 

A 84. percben Knezevic lőtt egy kontra végén messziről, Banai lábbal védte az egészséges löketet. Egy percre rá Mance is kedvet kapott, de ő meg fölé lőtt. A 86. percben megint ugyanez történt, igaz, most alig tévesztett. Knezevic, majd Slagveer szépen csinálta meg a helyzetet a horvát csatárnak. Sajnos most elragadta a hév, mert Kiss üresen várta volna a passzt. Sok kontrát tudtunk már vezetni, de az újabb gól már nem jött össze, így nem esett rosszul, amikor a bíró lefújta a meccset. Megérdemelten nyertünk, és ideiglenesen felléptünk a tabella második helyére. A legutóbbi négy meccsből ez már a harmadik győzelmünk, egy döntetlen mellett. Az Újpest viszont sorozatban hatodik találkozóján nem tudott nyerni.

Labdarúgó OTP Bank Liga, 14. forduló (zárt kapuk mögött)

Újpest FC – Puskás Akadémia FC 1-2 (0-0)

Vezette: Zierkelbach (Szalai, Csatári, Berke, Takács, Szécsényi)

Gól: Mance (56.), Plsek (72.) ill. Onovo (75.)

Sárga lap: Szolnoki (64.), Plsek (74.) ill. Beridze (73.)

Újpest FC

Banai – Antonov, Baosic, Kutrumpisz, Csongvai (Szakály, 88.)– Simon (Bacsa, 88.), Mitrovics (Perosevics, 74.), Onovo, Pauljevics, Tallo – Beridze

PAFC

Tóth – Szolnoki, Meissner, Spandler, Nagy – Plsek – Slagveer, Knezevic (Nunes, 89.), Baluta (Urblík, 80.), Kiss – Mance (Vanecek, 91.)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia–Illés Akadémia-Viktoria (Leány U17)  0–1
Puskás Akadémia–Illés Akadémia–Viktória (leány U15)  1–5
Puskás Akadémia U16 - DVSC  2–3
Fehérvár FC - Puskás Akadémia U16  2-4
Balatonfüredi FC - Puskás Akadémia FC II  0-2
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U14  0-2
Puskás Akadémia U15 - Honvéd MFA  1–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19  1–1
Puskás Akadémia U17–Nyíregyháza Spartacus  9–0
Puskás Akadémia U16 - DVTK  6–0