
Testvérklubok csatája
Szerdán vívja első hivatalos téli felkészülési mérkőzését a Hornyák-csapat.
⏲ 2021-01-12
Múlt szombaton keretünk tagjai túlestek az első egymás elleni edzőmeccsen, szerdán 15 órától pedig partneregyesületünk, az FC Csákvár ellen lépnek pályára első hivatalos felkészülési találkozójukon. Edzőmeccsen a felek 2019/20-as szezonban kétszer is összecsaptak a közelmúltban, 2019. június 29-én 2–1-es, 2020. május 23-án 5–0-s győzelmet arattunk partnerklubunk felett.
Tétre menő összecsapáson is volt szerencsénk partneklubunk ellen játszani, igaz, jó régre, egészen pontosan a 2016/17-es szezonig kell visszamennünk az időben: Akkor az NB II-ben ütköztek meg a gárdák: hazai pályán 1–0-ra nyertünk, idegenben pedig 1–1-es döntetlen született.
A kooperációs együttműködésnek köszönhetően jó pár játékosunk megfordult a „szomszédoknál”, jelenlegi keretünkből Deutsch László, Nagy Zsolt, Spandler Csaba és Tóth Balázs is erősítette szerdai vendégeinket, s az ősszel Ganbold Ganbajar, Corbu Marius, Radics Márton és az időközben a Sepsi OSK-nak kölcsönadott Tamás Nándor is pályára lépett mindkét együttesben.
„Jó szívvel emlékszem vissza a Csákváron töltött időszakra, hiszen nagyban hozzájárult ahhoz, hogy NB I-es kapus vált belőlem. Ennek köszönhetően jól ismerem az ellenfelet, úgyhogy felkészülten várom a mérkőzést – mondta Tóth Balázs, aki a 2018/19-es idényt töltötte kölcsönben szerdai riválisunknál. – Ami az edzéseket illeti, komoly terhelést kaptunk az első héten, most már a formába hozáson van a hangsúly. Három meccsünk is a következő napokban, hogy aztán jövő szombaton jöhessen a Ferencváros elleni találkozó. Bár csak felkészülési mérkőzés lesz, számunkra egyáltalán nem mindegy az eredmény, hiszen akármikor és akárki ellen lépünk pályára, mindig nyerni akarunk.”
A mérkőzés 15 órakor kezdődik, és a járványügyi előírásoknak megfelelően zártkapus lesz.
