Ellenfélnézőben: Haladás
Eddig nem volt nagy játékmozgás szombati ellenfelünknél.
⏲ 2021-01-15
Bő két hét múlva, január 31-én a Gyirmót ellen, hazai pályán kezdi meg az NB II-es bajnokság tavaszi szakaszát a Szombathelyi Haladás. Szombati második ellenfelünk az őszt 33 ponttal, 30–20-as gólkülönbséggel a 6. helyen zárta, mérlege 9 győzelem, 6 döntetlen és 6 vereség.
A vasiak január 4-én kezdték el a felkészülést, hol napi egy, hol napi két edzéssel alapoznak a Merkantil Bank Liga további küzdelmeire. Mint arról már hírt adtunk, a zöld-fehérek elleni találkozó szombaton 16.30-kor kezdődik – Mátyus János alakulata hozzánk hasonlóan egy másik meccset is lekötött a hétvége első napjára, 11 órától a szintén másodosztályú Siófokkal mérkőznek meg.
„Lehet, hogy sablonos, de attól még igaz: az edzőmeccsek eredményeiből nem szabad messzemenő következtéseket levonni. Persze az eredmény mindig számít, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, de ezúttal ez másodlagos, sokkal fontosabb maga a mutatott játék. Terveim szerint mindkét találkozón másik sor szerepel, szeretnék mindenkinek 90 perces meccsterhelést biztosítani. De elképzelhető, hogy lesznek olyanok, akik mindkét találkozón szerepet kapnak. Ezután már csak a bajnoki főpróba, a Szolnok elleni találkozó vár majd ránk” – nyilatkozta a klub honlapjának a „Hali” vezetőedzője.
A meccseket biztosan kihagyja Bosnjak, az egyszeres magyar válogatott játékost ugyanis az október 9-ei, ZTE elleni felkészülési meccsen kiállította a bíró és négy edzőmeccsre szóló eltiltást kapott. Hétvégi riválisunknál nem volt – és Mátyus János szerint nem is lesz – nagy mozgás a keretben: Tóth Barna Ajkára távozott, helyére a ZTE-től Dragóner Filip érkezett és visszatért a dorogi kölcsönjátékból Illés Bence.
A Haladással bajnoki mérkőzésen eddig 13-szor találkoztunk, a mérleg a mi szemszögünkből 3 győzelem, 2 döntetlen és 8 vereség. Legutóbb edzőmeccsen mérkőzött meg a két csapat: 2019. július 3-án Golgol Mebrahtu duplájával 2–0-ra nyertünk.