megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Ellenfélnézőben: Budafoki MTE

Ellenfélnézőben: Budafoki MTE

Ellenünk is gyűjtögetné a biztos bennmaradáshoz szükséges pontokat a Budafok.

Remekül sikerült az elmúlt forduló a Promontor utcai piros-feketék számára: a Csizmadia Csaba irányította egylet igazi „hatpontos” mérkőzésen, ráadásul idegenben verte 3–2-re a szintén a kiesés rémétől fenyegetett Budapest Honvédot. A vezetést Kovács Dávid révén a vendégek szerezték meg, de a kispestiek Gazdag Dániel, illetve Bőle Lukács találataival még a szünet előtt megfordították az állást. A budafokiak egyenlítő gólja – a kispesti Szendrei Norbert talált a saját kapujába – az 51. percben érkezett, hogy aztán a hosszabbítás második minutumában Ihrig-Farkas Sebestyén az ő javukra döntse el az összecsapást.

A rendkívül értékes siker szombati ellenfelünket egyből két hellyel előrébb, a 9. pozícióba katapultálta, ám ahhoz, hogy a bennmaradás meglegyen, továbbra is szorgalmasan kell gyűjtögetniük a pontokat a jelenleg 23 egységgel rendelkező Szabó Mátééknak, akik eddig 6 győzelem és 5 döntetlen mellett 10-szer kaptak ki.  A házi góllövőlistát a már említett Kovács Dávid vezeti 8 találattal, ami azt jelenti, hogy ő szerezte a budafokiak bajnoki góljainak (27) csaknem egyharmadát. Mögötte 5 góllal a tőlünk kölcsönben lévő Skribek Alen következik, a harmadik helyen Ihrig-Farkas áll, ő 4-szer köszönt be az ellenfeleknek.

A téli átigazolási időszakban nem volt a csapat gerincét érintő jövés-menés a Budafoknál, de hárman így is érkeztek, ketten pedig búcsút intettek a XXII. kerületnek. Kölcsönbe jött a fradista Csonka András, a kövesdi Jagodics Márk, illetve a fehérvári Zeke Márió, a távozási oldalon a Gyirmót FC-be igazoló Kirják Henrik, valamint a Szentlőrincre kölcsönbe kerülő egykori U20-as vb-gólkirály, Mervó Bence szerepel.

Skribek Alenen kívül a fővárosiaknál játszik kölcsönben tőlünk Huszti András, de rajtuk kívül is találhatók felcsúti kötődésű játékosok a keretben: saját nevelésként Vaszicsku Gergő szerezte a PAFC történetének első gólját az NB I-ben, mint ahogy egykori akadémistánk az egyébként tősgyökeres budafoki Szabó Máté, valamint Margitics Andor és Takács Ronald is.

A Budafoki MTE–Puskás Akadémia FC mérkőzést február 21-én 14.30-tól élőben közvetíti az M4 Sport.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kisvárda

VS

október 6. | 20:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 (leány) - Illés Akadémia-Viktória  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15  1–0
Puskás Akadémia – Honvéd MFA  1–3
Ferencvárosi TC – Puskás Akadémia (Simple Női Kupa)  3–0
Illés Akadémia-Viktória - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–4
Illés Akadémia-Viktória - Puskás Akadémia U15 (leány)  5–0
Puskás Akadémia FC II - CAOLA SC Sopron  0–1
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U16  2–0
Kelen SC - Puskás Akadémia FC II  1–0