Jön a VAR az NB I-ben!
Július 30-án indul a következő bajnoki szezon, kötelező lesz a videobíró az első osztályban – az MLSZ közzétte a 2021/22-es idény versenykiírásait.
⏲ 2021-03-31
Az NB I 2021–2022-es versenykiírása szerint a bajnokság július 30-án, pénteken kezdődik, és május 15-én, vasárnap ér véget – hétvégeken pénteken, szombaton és vasárnap is rendeznek bajnoki találkozókat.
A tizenkét csapat háromkörös rendszerben vív meg egymással. Ezúttal sem lesz kiemelés annak kapcsán, mely hat klub játszhat eggyel többször hazai pályán. Az idény végén a bajnokság utolsó és utolsó előtti helyezettje kiesik a másodosztályba.
A legfontosabb változás, hogy a következő idénytől az NB I-ben kötelező lesz a videobíró használata, így minden élvonalbeli sportszervezetnek telepítenie kell a stadionjában a nemzetközi előírásoknak megfelelő VAR-rendszert.
Az NB I-es csapatok a következő idényben is legfeljebb 25 fős kereteket nevezthetnek a bajnokságra – az U19-es korosztályba tartozó (2003-ban vagy később született) magyar játékosoknak nem kötelező szerepelniük a nevezettek listáján.
Amennyiben a futball szabályalkotó testülete meghosszabbítja jelenleg érvényben lévő határozatát, a következő évadban is marad a koronavírus-járvány miatt bevezetett mérkőzésenkénti öt cserelehetőség (három játékmegszakítással).
Az NB II-ben a következő kiírásban mérkőzésenként minden csapatban legalább egy 2002-ben vagy később született játékosnak végig a pályán kell lennie.
A szövetség az NB III-as bajnokságot 54 csapatosra tervezi a mostani évad 60 szereplős harmadosztálya helyett.
További változás, hogy a MOL Magyar Kupában az NB I-es és az NB II-es együttesek a harmadik fordulóban csatlakoznak. Az első fordulóban 128 gárda vesz részt, a másodikban 64, a harmadikban pedig ismét 64. A döntőnek (8. forduló) a Puskás Aréna ad otthont.