megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Istenes László az új kommunikációs és marketing igazgatónk

Az ismert televíziós műsorvezető számára nem ismeretlen terep a labdarúgás. 

Utánpótlás

#puskasakademia

⏲ 2021-04-01

"Óriási szakmai megtiszteltetés és öröm ért. Felkérést kaptam egy olyan feladatra, amely ötvöz két, számomra nagyon fontos, általam nagyon szeretett területet. Kettő olyat, amelyekben talán a legjártasabb és legtapasztaltabb vagyok. Ezen területek egyike a sport, azon belül is a labdarúgás, a másik pedig a kommunikáció. A labdarúgással gyerekkorom óta versenyszerűen, a kommunikációval több, mint három évtizede foglalkozom. A kettő elegye pedig bízom benne, hogy igazi hazai pálya lesz számomra, ami egyúttal azt is jelenti, hogy nagy örömmel és tisztelettel fogadtam el a PUSKÁS AKADÉMIA felkérését a vezetői feladatra. Az Egyesület akadémiai rendszere és képzése pedig további örömforrást jelent majd a munkámban, hiszen lehetővé teszi, hogy közvetlen napi kapcsolatom legyen fiatal, tehetséges, élvonalbeli sportolókkal is. Az új feladatkör és a jelenlegi munkám (TV2 Mokka) szakmailag és időbeosztás tekintetében is remekül illeszkedik egymáshoz" - fogalmazott érkezésekor új igazgatónk.

Munkájához sok sikert kívánunk!

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Fehérvár

VS

április 26. | 15:15 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

FTC–Puskás Akadémia  1–2
Szombathelyi Haladás - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC–Bp. Honvéd (női NB I)  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  2–2
DVTK–Felcsút SE  2–0
Puskás Akadémia U19 - Vasas Kubala Akadémia  1–2
DVTK - Puskás Akadémia U17  2–3
DVSC - Puskás Akadémia U16  4–2
DVSC - Puskás Akadémia U15  2–2
Puskás Akadémia FC II–VSC 2015 Veszprém  2–1