megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Ellenfélnézőben: MTK Budapest

Ellenfélnézőben: MTK Budapest

Szeszélyes, ámde veszélyes csapat teszi tiszteletét vasárnap a Panchóban.

⏲ 2021-04-15

Michael Boris legénysége az eddigi 28 fordulóban 10 győztes mérkőzést tudhat maga mögött, 9 döntetlen és 9 vereség mellett. Ezeken a találkozókon 39 alkalommal vették be az ellenfelek kapuját, amin összesen 11 játékosuk osztozkodik, és 36-szor kellett a saját kapuból kivenni a labdát.

Az MTK hazai és vendég mérlegét vizsgálva, talán mondhatjuk, hogy ellenfelünknek nem az aktuális pálya, hanem inkább a napi forma határozhatja meg a szereplésükét: Schön Szabolcsék öt-öt győzelmet értek el hazai és idegenbeli fellépésük során. Odahaza öt döntetlent tudtak elérni, míg vendégszerepléseik alkalmával, négyszer szereztek egy pontot. Ami a vereségeket illeti, ott is nagyon hasonló mérleggel találkozunk, hiszen míg az Új Hidegkuti Stadionban eddig négyszer, addig látogatóként ötször hagyták el pont nélkül a pályát.

A bajnoki tabellán jelenleg az 5. helyen álló alakulat a válogatott szünetet követően ugyan nem tudott mérkőzést nyerni – a Pakson elszenvedett 3–1-es vereséget, valamint a Budafok otthonában elért gól nélküli döntetlent követően alighanem győzelemre éhesen érkeznek a Pancho Arénába Michael Boris fiai. Bár a mieink mögött 13 ponttal vannak lemaradva a Hungária körútiak, ráadásul csütörtökön a Vidi ellen a Magyar Kupától is búcsúzni kényszerültek, korántsem biztos, hogy lemondtak nemzetközi kupás álmaikról, hiszen a dobogó legalsó fokától nincsenek behozhatatlan távolságban.

A kétmeccses nyeretlen bajnoki széria dacára jó formában lévő játékosok is szép számmal tűnnek fel a fővárosiaknál – Schön Szabolcs, a csapat házi gólkirály-jelöltje nem olyan rég bejelentett amerikai szerződtetése is ezt jelzi. A válogatottba nemrégiben visszatérő, a Ferencvárostól igazolt Varga Roland is szárnyakat kapott a téli érkezése óta, és összesen 6 gólja van már, mint ahogy Bojan Miovszki is minden pillanatban veszélyes lehet az ellenfelek kapujára, amit 7 gólja támaszt alá.

A vasárnap 15.15-kor kezdődő bajnoki mérkőzést zárt kapuk mögött játsszuk a Pancho Arénában.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Debrecen VS PUSKÁS

VS

február 15. | 19:30 | Nagyerdei Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–0
Fehérvár FC - Puskás Akadémia FC  1–0
Puskás Akadémia U17 - Fehérvár  5–0
Puskás Akadémia FC - Paksi FC  3–1
DVTK - Puskás Akadémia U19  1–1
Puskás Akadémia U16 - Budapest Honvéd FC  0–0
Puskás Akadémia U19 (leány) - MTK Budapest  4–3
MTK Budapest - Puskás Akadémia U17 (leány)  6–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia U15 (leány)  4–0
Puskás Akadémia FC - ETO FC Győr  0–3