megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Kedvesek, bájosak – és még focizni is tudnak

Kedvesek, bájosak – és még focizni is tudnak

Mérföldkőhöz érkezett a női futball története a Puskás Akadémián: megtartottuk az első olyan kiválasztónapunkat, amelyen a lányok mutathatták meg tudásukat.

⏲ 2021-05-06

Akadémiánk történetének első „leánykiválasztójára” közel harminc futballkarrierről álmodó leányzó érkezett szerte az országból. Az ifjú hölgyeknek ugyanazokat a próbákat kellett kiállniuk, amelyeket néhány héttel ezelőtt a fiúknak, hogy bizonyítsák: helyük van az akadémián – s egyáltalán: nőként a futballban. A bemelegítést követően a lányokra is sprintteszt és labdavezetéses gyakorlat várt, majd sor került a kapura lövésre, az egy az egy elleni játékra, valamint a csapatszintű egymás elleni játékra. Azok a lányok, akik a kiválasztónapon a legjobban teljesítettek, a következő szezonban akár U15-ös és U17-es csapatunk játékosai lehetnek.

„Nagy öröm mindannyiunk számára, hogy megrendezhettük az első leánykiválasztónkat, annak a munkának az egyik fontos lépcsőfoka ez, amelyet évekkel ezelőtt kezdtünk el a Puskás Akadémián – fogalmazott Halászi Kinga, a kiválasztónap egyik főszervezője. – A motorikus teszteken rendkívül jól szerepeltek a lányok, igazából sokkal jobb eredmények születtek, mint amire számítottunk, a labdás állomásokon pedig felszabadultak voltak, látszott, hogy örülnek annak, hogy előkerült a labda, s az is kitűnt, hogy szeretnek focizni, illetve hogy megvan a kellő képzettségük is. Szeretnénk megtalálni azokat a játékosokat, akik szeretnének továbblépni, s profi körülmények között dolgozni.”

A női labdarúgás státusza – egy-egy ország kivételével – talán még napjainkban sem hasonlítható a sportág férfiak által űzött változatáéhoz, bár a lányok játéka kétségkívül egyre népszerűbb világszerte, s egyre többen karolják fel a szebbik nem futballját. Akadémiánkon – mindössze 18 ifjú hölggyel – közel kilenc éve indult el a női labdarúgók képzése, ám a lányok futballja az elmúlt években a Puskás Akadémia berkein belül is szépen kinőtte magát: három korosztályos lánycsapatunk mellett ettől az idénytől kezdve már felnőttcsapatunk is ontja a gólokat, s nyeri a bajnokikat sorra egymás után.

A kiválasztónapon készült képeket ide kattintva nézhetik meg!

 

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

Kedvesek, bájosak – és még focizni is tudnak

                 

 

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Paks VS PUSKÁS

VS

április 19. | 20:30 | Fehérvári úti sporttelep

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II–VSC 2015 Veszprém  2–1
ETO FC Győr - Puskás Akadémia FC  2–0
Puskás Akadémia FC - MTK Budapest  1–1
Illés Akadémia - Puskás Akadémia U15  1–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia U16  2–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  3–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U19  2–0
Puskás Akadémia U14 - Vasas Kubala Akadémia  2–2
Puskás Akadémia FC II - III. Ker. TVE  2–1
Nyíregyháza Spartacus FC - Puskás Akadémia FC  0–2