megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Eddig száz százalék

Eddig száz százalék

Kétszer az NB I-ben, egyszer felkészülési meccsen játszottunk a Budafokkal – mindháromszor mi nyertünk.

A két csapat közös története alig valamivel kevesebb mint egy évvel ezelőtt kezdődött: a koronavírus-járvány első hulláma miatti leállás után a bajnoki hajrá előtti első edzőmeccsünket játszottuk az akkor már feljutott piros-feketék ellen. A találkozón a 25. percben szereztünk vezetést, amikor Nagy Zsolt kapusról kipattanó labdáját Jakub Plsek perdítette a kapuba, majd kevéssel a barátságos összecsapás lefújása előtt Urblík József sarokpasszából Golgol Mebrahtu állította be a 2–0-s végeredményt.

Az első NB I-es randevúra tavaly november 21-én a Pancho Arénában került sor, ahol a 39. percben Kiss Tamás passzából Josip Knezevic szerzett vezetést. Fordulás után jött el Antonio Mance ideje: horvát centerünk előbb egy parádés távoli bombával növelte 2–0-ra az előnyünket, majd a hajrában egy remek indítással sprintelt a kapuig, s tette el szépen a labdát a kiszolgáltatott helyzetben lévő budafoki hálóőr mellett. A 3–0-s győzelemmel indult el együttesünk nagy menetelése, amelynek köszönhetően a 2. helyre tornásztuk fel magunkat, s most is onnan várhatjuk az utolsó fordulót.

Nem járt jobban a Budafok a szezon második meccsén, idén február 21-én sem. Az addigra nagyszerű formába lendült Hornyák-gárda Alexandru Baluta révén már a 3. percben megszerezte a vezetést, hatvanhárom minutummal később pedig egy gyönyörűen kivitelezett kontratámadás végén Luciano Slagveer vitte be a következő csapást. A tavaszias napsütésben rendezett találkozón Mance rontotta el végleg a házigazdák kedvét, aki a sérülések miatti hosszabbításban utolsó pillanatában a Nagy Zsolttal szemben elkövetett szabálytalanság miatt megítélt büntetőből alakította 3–0-ra az eredményt.

A XXII. kerületiekkel szemben eddig tehát hibátlan a mérlegünk, s amennyiben ragaszkodunk a hagyományokhoz, és ismét nyerünk, a vasárnapi mérkőzés után indulhat az „ezüstfieszta”.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kisvárda

VS

október 6. | 20:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 (leány) - Illés Akadémia-Viktória  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15  1–0
Puskás Akadémia – Honvéd MFA  1–3
Ferencvárosi TC – Puskás Akadémia (Simple Női Kupa)  3–0
Illés Akadémia-Viktória - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–4
Illés Akadémia-Viktória - Puskás Akadémia U15 (leány)  5–0
Puskás Akadémia FC II - CAOLA SC Sopron  0–1
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U16  2–0
Kelen SC - Puskás Akadémia FC II  1–0