megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Tóth Balázs az idény kapusa!

Tóth Balázs az idény kapusa!

Huszonhárom éves hálóőrünk lett az OTP Bank Liga 2020/21-es szezonjának legjobb kapusa a Nemzeti Sport osztályzatai alapján.

⏲ 2021-05-11

Minden szempontból remek évadot tudhat maga mögött Tóth Balázs. Ifjú kapusunk 2020. március 14-én, Mezőkövesden mutatkozott be az NB I-ben, s azóta mindössze három találkozón nem az ő nevével kezdődött a Puskás Akadémia FC összeállítása – ősszel koronavírus-fertőzés miatt az első két fordulóban, illetve a zárómeccsen, a Budafok ellen kisebb sérülése okán kellett átadnia a helyét a szintén igen tehetséges Auerbach Martinnak.

„Balu” a tavaszi szezonban zsinórban produkálta a nagyobbnál nagyobb védéseket, volt úgy, hogy egymás után három fordulóban az ő hárítását találták a legszebbnek. Teljesítményére a szövetségi kapitány is felfigyelt, és meghívta a világbajnoki selejtezőkre, illetve az Európa-bajnokságra készülő bő keretbe is.

A produktum nemcsak Marco Rossi, hanem a Nemzeti Sport újságíróinak elismerését is kivívta, osztályzatai alapján Balázs lett az OTP Bank Liga 2020/21-es idénynek legjobb kapusa.

„Nagyon jól esik, hogy engem választottak a legjobbnak, ugyanakkor óriási meglepetésként ért, nem számítottam rá. Pozitív gondolkodású ember vagyok, akit minden elismerés még jobb teljesítményre sarkall. Most azon dolgozom, hogy hamarosan a válogatott edzőtáborában is meg tudjam mutatni: érdemes vagyok arra, hogy bekerüljek Európa-bajnoki keretbe” – nyilatkozta a hír hallatán honlapunknak saját nevelésű hálóőrünk.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kecskemét

VS

december 8. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 - ETO FC Győr  2–0
Puskás Akadémia U17 - ETO FC Győr  3–1
DVSC - Puskás Akadémia U16  3–2
Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U14  
Puskás Akadémia FC II - Gyirmót FC Győr II.  4–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–1
Kupa: Kaposvár–Puskás U19 (11-esekkel 4:3)  1–1
Kupa: PMFC–Puskás U17  4–3
Kupa: Paksi FC–Puskás U16  0–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Szekszárdi WFC  3–1