megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Nagy csatát fordítottak meg az U16-osok

Nagy csatát fordítottak meg az U16-osok

Halászi-Harsányi kétszer egyenlített, majd Kern a győztes gólt is belőtte a Vasas Kubala Akadémia elleni hazai szezonzárón.

⏲ 2021-06-02

Remek második félidei játékának köszönhetően U16-os csapatunk megnyerte utolsó hazai mérkőzését, méghozzá a csoport harmadik helyén álló Vasas Kubala Akadémiát sikerült jó hajrával legyűrnie. Kétszer is egyenlítettünk Halászi góljaival, majd az U15-ből feljátszó Kern lövésével a három pontot is be tudták gyűjteni a fiúk a beteg vezetőedzőt, Nagy Szilárdot helyettesítő Deák Zsolt asszisztens tréner irányításával. Együttesünk felkúszott a hatodik helyre, és az utolsó mérkőzésen a bajnok Honvéd otthonában egy esetleges győzelemmel szépen (és szerencsés esetben akár a negyedik pozícióban) zárhatja ezt a kissé hullámzó szezont.

U16-os bajnokság, A csoport, 10. forduló (elhalasztott)

Puskás Akadémia–Vasas Kubala Akadémia 3–2 (0–1)

Gól: Halászi-Harsányi (46., 65.), Kern (85.), ill. Vecsey (31.), Farkas (57.)

Vezette: Görög

Sárga lap: -

Összeállítás:

Gazdag – Szabari, Orbán, Hegedüs, Markgráf – Jacsó, Simon, Vékony, Retter – Zsigmond, Halászi-Harsányi

Csereként beállt: Balabás, Kern, Orján

Deák Zsolt asszisztens edző: „Az elmúlt hetekben nem voltunk csúcsformában, több váratlan vereség is becsúszott, melyre nem számítottunk. Nagyon fontos volt a srácoknak, hogy jól fejezzük be a szezont. Még van egy meccsünk, szeretnénk a bajnok Honvéd otthonában is szép teljesítményt nyújtani. Olyan hozzáállásra lesz szükség, amelyet a második félidőben mutattunk.”

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Nyíregyháza VS PUSKÁS

VS

március 29. | 19:30 | Városi Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Astra–Puskás Akadémia FC (női NB I)  0–1
DVTK - Puskás Akadémia U14  0–3
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U16  3–2
Kelen SC - Puskás Akadémia FC II  1–2
Vasas Kubala–Puskás AKadémia U17  4–1
Puskás Akadémia FC - ZTE FC  2–1
Puskás Akadémia FC II - Balatonfüredi FC  1–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–0
Puskás Akadémia–Kész-St. Mihály Szeged  3–0
Újpest FC - Puskás Akadémia FC  1–1