megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Döntetlen Finnországban

Döntetlen Finnországban

Bár a meccs nagy részében jobbak voltunk, végül nekünk kellett egalizálnunk a turkui EKL-selejtezőben. Jobb helyzetkihasználás kell a visszavágón. 

Nagy Zsolt kezdett a sérült kapitány, Szolnoki helyén jobbhátvédként, Spandler egy sorral előrébb, Plsek pedig előretolt támadóként kapott lehetőséget a legutóbbi szezonban megszokott taktikai hadrendhez képest. Sajnos szerencsétlenül indult a találkozó a mi szempontunkból, főleg Deutsch Lászlóéból, miután Kallman ráesett a térdére és Lacit le is kellett cserélni (a zalaegerszegi kölcsöből visszatérő Favorov állt be a helyére). Spandler ment ki a védelem szélére, Favorov a középpályán futballozott.

A nyolcadik percben azonban így is majdnem meglett a vezetés, teljesen egyedül ugorhatott ki Slagveer (Kiss volt rámenős a helyzet kiharcolásánál), azonban eléggé eltotyogta az átvételt, így utolérték a védők, de ezzel együtt is eljutott a lövésig, ami a kapufáról pattant ki. Ez centiken múlt. A szöglet után is ő lőhetett távolról, de célt tévesztett.

A meccs ezután úgy folytatódott, ahogy arra számítani lehetett, a finnek kemények voltak, mezőnyben minden labdáért meg kellett küzdeni. A 22. percben egy rövid kirúgást van Nieff kezelt le, egyből Plsekhez továbbított, aki megpróbálta jó 20 méterről átemelni a kapust, aki azonban bravúrral a léc fölé tolta a labdát. A 25. percben ennél is nagyobb helyzet maradt ki, a jobb oldalon Slagveer szerzett labdát, majd pontosan adott be középre, ahol a védőjét lerázó Kiss érkezett üresen, de sajnos a kapu mellé fejelt...

Három hatalmas helyzetet hagytunk ki eddig, ez azért már bosszússágra adott okot, mert kérdésessé vált, hogy hányszor tudjuk még megzavarni a védelmüket. 

Jobban futballoztunk, mint a Turku, a 37. percben Spander fejjel készített elő egy lövőhelyzetet Favorovnak, de a kaput az ukrán sem találta el. A 38. percben a meleg finn nyár ellenére (27 fok volt Turkuban) a mi ereinkben is meghűlt a vér, de a kapu torkában üresen álló finn fejére szerencsére túl magasan jött a labda.. Itt Tóth Balu is verve lett volna. A félidő hajrájában benyomtuk a finneket a kapujuk elé, egymás után rúgtuk a szögleteket. A gól azonban nem jött össze, így maradt az eredmény a szünetre.

A térfélcserét követő első negyedórában kedvezőtlen fordulat állt be, egyre veszélyesebben támadott a Turku, Tóthnak is védenie kellett, vagy a hazaiak lőttek kapu fölé egy szélről beérkező labdát. Az 59. percben megtörtént a baj, labdát szerzett a finn együttes, Kallman tolt néhányat a labdán, majd szépen kilőtte a bal alsót, Nunes nem zárt eléggé, Tóth pedig nem ért le. Vezetett a Turku...

A 65. percben közel voltunk az egyenlítéshez, egy beadás után a csatárrá előlépő Kiss tette le a labdát Nagynak, a csapatkapitány viszont a kapu fölé bombázott. De legalább éledeztünk a sokkból. 

Viszont többet vártunk volna támadásban, ehelyett a Turku stabilan őrizte a védekező harmadát. 

Na de aztán csak összejött az igazságos egyenlítő gól. A 76. percben egy ívelést a csereként beálló Komáromi tett le lövésre Plseknek, a cseh pedig visszavontabb pozícióban is bizonyította, hogy érzi a kaput. Egyből, laposan kapura belsőzött, a kapus pedig nem számított az ütemtelen labdára. Ezzel 1–1 lett az állás. 

A 82. percben kis híján a fordítás is összejött, az új fiú, Puljic lőtt estében és kapásból mellé egy beadást. A 87. percben aztán másodszor is megdöngettük a kapufát, Puljic sarkazott Plsek elé, aki megint egyből lőtt, de a hazai (kapufa) pálya a Turkut segítette. 

Beállt a 16 éves Gruber Zsombor, aki így előbb debütált a nemzetközi kupában, mint a magyar Nb I-ben. Jó volt látni, hogy fizikailag jobban bírtuk, mint a finnek, a mecccs végét megint végigtámadtuk. Az újabb gól azonban nem jött össze. A meccs nagy részében ugyan jobbak voltunk, de meg kellett elégednünk a döntetlennel. 

Jobbak vagyunk, de itthon ezt egyértelműen bizonyítanunk kell. (Nincs már idegenben lőtt több gól, újabb döntetlennél hosszabbítás következik majd.)

Várjuk a visszavágót. Hajrá, srácok!

Európa Konferencia Liga

1. selejtezőkör, 1. mérkőzés, Veritas Stadion, Turku

Inter Turku – Puskás Akadémia FC 1–1 (0–0)

Gól: Kallman (59.), ill. Plsek (76.)

Vezette: Hansen (norvég)

Sárga lap: Jarvenpaa (18.), Furuholm (75.),  ill. van Nieff (38.)

Turku

Moisander - Jarvenpaa (Yrjas, 78.), Ketting, Hoskonen, Hyvarinen - Nurmi (Annan, 78.), Sanz, Ojala - Kallman, Furuholm, Kagayama

PAFC

Tóth B. - Nagy Zs., Nunes, Stronati, Deutsch (Favorov, 6.) - Spandler, van Nieff - Slagveer (Komáromi, 71.), Baluta (Puljic, 71.) Kiss T. (Gruber, 88.) - Plsek

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kisvárda

VS

október 6. | 20:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 (leány) - Illés Akadémia-Viktória  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15  1–0
Puskás Akadémia – Honvéd MFA  1–3
Ferencvárosi TC – Puskás Akadémia (Simple Női Kupa)  3–0
Illés Akadémia-Viktória - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–4
Illés Akadémia-Viktória - Puskás Akadémia U15 (leány)  5–0
Puskás Akadémia FC II - CAOLA SC Sopron  0–1
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U16  2–0
Kelen SC - Puskás Akadémia FC II  1–0