megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Döntetlen a hétközi fordulóban

Döntetlen a hétközi fordulóban

Második csapatunk ezúttal Komáromból hozott el egy pontot.

⏲ 2021-09-01

NB III-as együttesünk a tizedik helyen várta a Komárom VSE elleni összecsapást, ahol mindkét fél jó futballal rukkolt elő. A 90 perc során a helyzetek ellenére sem tudta meglepni egymást a két csapat, így végül gól nélküli döntetlennel ért véget a találkozó.

Vezetőedzőnk, Nagy Ádám így értékelt a lefújást követően: „A csapat nagyon stabil teljesítményt nyújtott, megvoltak a helyzeteink, de sajnos nem tudtuk a mi javunkra eldönteni a mérkőzést. Mindazonáltal a játékosok mentalitásával és hozzáállásával elégedett vagyok. Úgy vélem, hogy ez jó alapot ad a szombati mérkőzés előtt.”

NB III. nyugati csoport, 5. forduló

Komárom VSE – Puskás Akadémia FC II 0-0

Sárga lap: Szileszki (91.), ill. Fodor (15.), Vita (36.), Szin (56.)

Komárom VSE: Szabó – Szántó (Csernák, 69.), Tóth D., Schiller, Végh, Tóth P., Vincze, Göblyös (Szileszki, 85.), Gelencsér (Böndi, 69.), Hajba, Csendes

Puskás Akadémia FC II: Kiss Á. – Szin, Vita, Papp, Fodor – Kocsis D. (Krpic, 66.), Posztobányi – Bakti (Molnár, 66.), Magasföldi, Szabó V. (Janyickij, 56.) – Weslen Júnior (Sós, 88.)

(Borítókép: Weslen Júnior akcióban a két csapat tavalyi összecsapásán.)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Nyíregyháza VS PUSKÁS

VS

március 29. | 19:30 | Városi Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Astra–Puskás Akadémia FC (női NB I)  0–1
DVTK - Puskás Akadémia U14  0–3
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U16  3–2
Kelen SC - Puskás Akadémia FC II  1–2
Vasas Kubala–Puskás AKadémia U17  4–1
Puskás Akadémia FC - ZTE FC  2–1
Puskás Akadémia FC II - Balatonfüredi FC  1–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I)  1–0
Puskás Akadémia–Kész-St. Mihály Szeged  3–0
Újpest FC - Puskás Akadémia FC  1–1