megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Ellenfélnézőben: DVSC

Ellenfélnézőben: DVSC

Csalóka lehet vasánapi házigazdáink jelenlegi helyezése.

⏲ 2021-10-22

Vasárnapi ellenfelünknek a pontok tekintetében nem sok babér termett eddig a bajnokságban, két győzelem mellett három döntetlennel és négy vereséggel szerénykednek a tizedik helyen. Kár lenne azonban ebből kiindulni. Lelkes, fiatal csapatról van szó, kiegészítve rutinos játékosokkal, amelyik számos helyzetet kialakítva kifejezetten gólratörő módon játszik, egyik győzelmét a Honvéd otthonában, a másikat a Gyirmót ellen érte el, ráadásul mindkettőt gólzáporos, 4–2-es, illetve 5–0-s eredménnyel. Intő jel lehet az is, hogy a Mezőkövesd elleni 1–0 arányban elveszített meccsüket leszámítva minden találkozójukon lőttek gólt. A DVSC nyáron jelentősen megerősödött, új igazolásai között szerepel a macedón-spanyol Babunszki, a brazil Charleston, a francia Deslandes és a szerb Marko Nikolics, a magyarok közül pedig a kapus Gróf, akit a IX. kerületből szertek meg végleg. Nemrég leigazolták a válogatott Németh Krisztiánt is, ez vélhetően szintén nem gyengítette a keretet. Kölcsönből Kundrák és Csősz tért vissza a csapathoz, közben távozott Haris, Bényei, Kinyik és Szatmári.

A debrecenieknek égető szükségük lenne a pontokra, hogy elkerüljenek a veszélyes zónából, és vasárnapi túránk amiatt sem ígérkezik könnyűnek, hogy ebben a kiírásban eddig csak a Ferencvárost saját otthonában legyőző ZTE volt képes nyerni a Nagyerdei stadionban. Az óvatosság serpenyőjébe kerülhet még az is, hogy a hazaiaknál játszik a góllövőlistát vezető Ugrai Roland.

Ami a mieinket illeti, a listavezető Kisvárda elleni megingást leszámítva remek szériában vagyunk, az MTK otthonából elhozott pontok pedig további önbizalmat nyújtanak. A tabellán elfoglalt harmadik pozíciónk teljesen megérdemelt, és egy győzelemmel könnyen a második helyre ugorhatunk a bajnokságban

Legutóbb tavaly júniusban csaptunk össze a hajdúságiakkal, akkor Knezevic és Van Nieff góljai csak egy pontra voltak elegendőek (2–2 lett az eredmén), ezúttal viszont a célokat illik eggyel feljebb srófolni.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U15  2–2
ZTE FC - Puskás Akadémia U16  2–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Budapest Honvéd FC  2–1
Puskás Akadémia FC - DVSC  1–0
Ferencváros - Puskás Akadémia FC  3–0
Veszprém - Puskás Akadémia FC II  2–3