Győzelem Diósgyőrben
Második győzelmét ünnepelhette női NB I-es csapatunk.
⏲ 2021-10-30
Diósgyőrben szerettünk volna visszatalálni ahhoz a formához, amelyet szeptemberben mutatott csapatunk. Akkor három döntetlent követően szerezte meg első NB I-es győzelmét Halászi Kinga alakulata. A mérkőzésen két fiatal játékosunk villanása kellett a múlt heti vereség feledtetéséhez, ugyanis Mayer Zsófia és Sinka Napsugár, avagy egy 16 és egy 15 éves gólszerző iratkozott fel a jegyzőkönyv ezen szekciójába. A 2–0-s siker egyben azt is jelenti, hogy ha ideiglenesen is, de elmozdult csapatunk az osztályozót jelentő hetedik helyről, és 9 ponttal jelenleg a hatodik helyen várhatja a további bajnoki fordulókat.
„Az egész mérkőzésen végig koncentráltan és jól futballozott a csapat. Mindazt, amit a hétköznapokon elemeztünk és gyakoroltunk, maximálisan próbálták betartani a játékosok. Mezőnyfölényben játszottunk, és rengeteg helyzetet alakítottunk ki, ezekre a jövőben jobban kell figyelni, többet kell értékesíteni belőlük. Összességében nagyon elégedett vagyok a mai mérkőzéssel, örülök a győzelemnek, és gratulálok a lányoknak!” – értékelt a győztes találkozót követően a csapat vezetőedzője, Halászi Kinga.
Simple Női Liga, 9. forduló
DVTK – Puskás Akadémia FC 0–2 (0–1)
Gólszerzők: Mayer, Sinka
A mérkőzés jegyzőkönyvét itt megtekintheti.