megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
A nagyobb rutin diadala

A nagyobb rutin diadala

Ádáz mezőnycsata közepette meglehetett volna az iksz is, ám ezúttal a Ferencváros mellé pártolt Fortuna az NB I-es női bajnokságban.

A mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést a vendéggárda, de mezőny- és labdabirtoklási fölényük helyzetekben nem nyilvánult meg. A mezőnyben nagy küzdelmet láthattunk, minden labdáért hatalmas harc ment, ám néhány lövési kísérletet leszámítva nem forogtak nagy veszélyben a kapuk, így 45 perc játékot követően gólnélküli döntetlennel vonultak pihenőre a csapatok. A második félidő első perce viszont azonnal hazai helyzetet hozott: Cristina Tatiely lépett ki a védők közül, lövését azonban Halla hárította. Négy perccel később Mayer is könnyedén megszerezhette volna a vezetést a mieinknek: 14-15 méterről lőhetett tisztán, azonban nem sikerült eltalálnia a kaput. A két kihagyott helyzet aztán hamar megbosszulta magát: az 54. percben Papp egy igazi bombagóllal, egy közel 30 méteres lövéssel szerezte meg a vezetést a zöld-fehéreknek. A folytatásban egy-egy távoli lövési kísérletet jegyezhettünk fel Németh, illetve Nagy részéről, és állandósult az első játékrészben látható küzdelem. Komoly gólszerzési lehetőség azonban már egyik oldalon sem akadt, így a rutinosabb és kissé talán szerencsésebb vendéggárda végül elvitte a bajnoki pontokat a Puskás Akadémiáról.

„Kicsit sajnálom azt az pontot, amelyet most megszerezhettünk volna. Úgy gondolom, hogy rászolgált a csapat, a játék képe alapján is a döntetlen lett volna igazságos – értékelte a találkozót Halászi Kinga vezetőedző. – Voltak lehetőségeink, de többnyire mezőnymunka folyt. Ám a csapat mindent megtett annak érdekében, hogy jó eredményt érjünk el. Dolgozunk tovább, és reméljük, a jövő héten máris javíthatunk.”

Simple Női Liga (NB I), 10. forduló

Puskás Akadémia FC – Ferencvárosi TC 0–1 (0–0)

Gól: Papp (54.)

A mérkőzés jegyzőkönyvét ide kattintva tekintheti meg.

A találkozóról készült képösszefoglalónkat ezen a linken érheti el.

Hibátlanul a DVTK ellen – utánpótlás-eredményeink

Korosztályos lánycsapataink számára a DVTK elleni találkozókat hozott a mostani bajnoki hétvége. Az U17-es és az U15-ös gárda Diósgyőrben vendégeskedett, s egyikük sem hagyta szóhoz jutni az ellenfelet: a nagyobbak hat, a kisebbek három góllal múlták felül a piros-fehéreket.

„Végig uraltuk a mérkőzést, bár az első félidőben még picit lassabb és pontatlanabb volt a játékunk, a második félidőben sokat javultunk, beindult a játék – fogalmazott Szalkai Kitti U17-es vezetőedző. – Elégedett vagyok a lányok teljesítményével, hiszen számos helyzetet sikerült kialakítanunk, s ezek közül hatot értékesítettünk is.”

Leány országos U17, 9. forduló

DVTK – Puskás Akadémia 0–6 (0–3)

Gól: Móri (3), Nagy N. (2), Égi

„A mezőnyjátékban jobbak voltunk ellenfelünknél, mind egyénileg, mind csapatszinten. Szépek voltak a labdakihozatalaink és a támadásvezetéseink, és bár számtalan lehetőségünk adódott, ezúttal hármat tudtunk kihasználni. A támadóharmadban olykor bizonytalan, nem túl jó döntéseket hoztunk, ám mindenképpen pozitívum, hogy szépen ki tudjuk hozni, s egészen a támadóharmadig fel tudjuk juttatni a labdát, már csak a helyzeteket kell értékesítenünk. Úgy vélem, szépen alakul a csapatjátékunk, a védekezésben kimondottan jól együttműködünk, a támadásban a kevesebb kommunikáció miatt még nem annyira, így a jövőben finomítanunk kell a támadásbefejezéseken. Összességében azt mondhatom: megérdemelten hoztuk el a három pontot Diósgyőrből” – foglalta össze a látottakat Boér Renáta, aki Eigner Eszter U15-ös vezetőedző távollétében vezette csatába a lányokat.

Leány országos U15, 9. forduló

DVTK – Puskás Akadémia 0–3 (0–2)

Gól: Kiss, Iuonas, öngól

A mérkőzés jegyzőkönyve ide kattintva tekinthető meg.

(U19-es lánycsapatunk vasárnap 13 órakor hazai pályán csap össze a Diósgyőrrel.)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ETO Akadémia - Puskás Akadémia FC II  1–0
Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Puskás Akadémia U15 - DVSC  2–1
Puskás Akadémia U16 - DVSC  3–3
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - FTC-Telekom  0-3
Puskás Akadémia U19 (leány) - PMFC  13–1
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U15  2–2