megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Az egykori NBA-játékos nyomdokain

Az egykori NBA-játékos nyomdokain

A kosárlabda korosztályos kiválóságaival edzhettek együtt a RealTanoda növendékei.

A Dávid Kornél által alapított székesfehérvári kosárlabda-akadémia játékosai látogattak akadémiánkra – méghozzá nem először. Mondhatni, hagyomány már, hogy a sport korosztályos tehetségei sportkomplexumunk labdajátékcsarnokában évente legalább egyszer együtt gyakorolnak a RealTanoda kosaras lányaival, akik ugyancsak évről évre útra kelnek, s meg sem állnak egészen a királyok városáig, ahol részt vehetnek az egykori NBA-játékos által alapított kosarasműhely számukra kidolgozott bemutatóedzésén.

„A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia a kezdetektől a RealTanoda partnere, ugyanazokat az elveket vallja, mint a Real Madrid Alapítvány és a Puskás Akadémia által éppen tíz éve idehaza is életre hívott szociális és sportprogram, amelynek küldetése, hogy lehetővé tegye a sportot azok számára is, akiknek egyébként nem adatna meg a lehetőség” – fogalmazott Baboss Botond, a jubileumát ünneplő RealTanoda programfelelőse.

Mielőtt belevágtak volna a közös edzésben, a székesfehérvári kosarasok, mintegy harmincan – a DKKA női szakágának vezetőjével, Gáll Tamással együtt – körutunk során bejárták a Puskás Akadémiát. Aztán kezdődhetett is a munka – két korosztályban számos játékos, ügyességi gyakorlattal, egyénileg, párban és csoportokban egymás ellen vagy épp együtt bizonyítva. „Bár nem igazi versenyről volt szó, mégiscsak szerettük volna megmutatni, mit tudunk – árulta el Botond. – A társadalmi felelősségvállalás jegyében találkozunk évről évre, s rendre megerősödünk abban a hitünkben, hogy a sport valóban összekapcsolhat különböző élethelyzetű, etnikumú vagy akár képességű fiatalokat.”

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kecskemét

VS

december 8. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U17 - Ferencvárosi TC  5–0
Puskás Akadémia U19 - ETO FC Győr  2–0
Puskás Akadémia U17 - ETO FC Győr  3–1
DVSC - Puskás Akadémia U16  3–2
Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U14  
Puskás Akadémia FC II - Gyirmót FC Győr II.  4–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–1
Kupa: Kaposvár–Puskás U19 (11-esekkel 4:3)  1–1
Kupa: PMFC–Puskás U17  4–3
Kupa: Paksi FC–Puskás U16  0–1