megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Ellenfélnézőben: Gyirmót FC

Ellenfélnézőben: Gyirmót FC

Kék-sárgák a sárga-kékek ellen: a sereghajtó ellen játsszuk utolsó hazai meccsünket az őszi szezonban.

⏲ 2021-12-07

Minden tekintetben fiatal csapat érkezik hozzánk szombaton. A Gyirmót FC jelenlegi formájában 1993-ban alakult meg, keretének átlagéletkora pedig szintén nem matuzsálem-szintű. A mutató 24.6 év, ami egyébként csaknem azonos a miénkkel, akadémiánk esetében 24.5 ez a szám. A vendégek legidősebbje egyébként az a 33 éves Lencse László, aki korábban négy szezonon keresztül erősítette a Puskás Akadémia első csapatát.

Szombati ellenfelünknek viszonylag rövid története alatt sikerült már begyűjtenie néhány kisebb-nagyobb trófeát. Ami a bajnokságban elért eredményeiket illeti, a 2008/2009-es szezonban a „kis Győr” feljutást érő helyen végzett az NB II-ben, ám akkor még nem kapta meg az első osztályban való induláshoz szükséges licencet. A sárga-kékek történetének legnagyobb sikere, hogy a 2015/2016-os szezonban három fordulóval a másodosztályú bajnokság vége előtt bebiztosították bajnoki címüket, így a következő szezonban először szerepelhettek a magyar élvonalban. A „magaslati levegőt” azonban nem könnyű megszokni, így a szezont a tabella legalján zárták, és visszaestek a másodosztályba. Abban az évben azért kijutott a csapatnak a sikerből is, amely a legnagyobb nemzetközi skalpját is akkor gyűjtötte be, hiszen júliusban egy felkészülési mérkőzésen 2–1-re győzte le az AS Roma csapatát.

A 2018/2019-es idényben a gyirmótiak végig harcban voltak az élvonalbeli feljutásért, ám végül bronzérmesként zártak, így nem sikerült az első vonalas kvalifikáció. A 2020/2021-es szezonban végül minden összeállt: a Debreceni VSC mögött ezüstérmet szereztek a másodosztályú bajnokságban, megelőzve a feljutásra esélyesebbnek tartott Vasast. A Gyirmót ezzel ismét az NB I-be jutott.

Ami az idei mérlegüket illeti, a 3 győzelem, 4 döntetlen és 8 vereség csak a legutolsó pozícióhoz elég, de azt is meg kell jegyezni, hogy 13 pontjuk nem a „világ vége” – csak 5 egység választja el őket a nyolcadik helyezett Pakstól.

A nyáron nem izzottak a Gyirmót átigazolási csatornái, de azért sikerült némileg megerősíteni a keretet. Csörgő Viktor és Kovács Dominik a Honvédtól, a román Cornel Ene a Kisvárdától, a koszovói Florent Hasani Izraelből, a horvát Frane Ikic az FK Zeljeznicartól, Lustyik Levente az MTK-tól, Major Martin és Zeke Márió a MOL Fehérvártól, Medgyes Zoltán pedig a Haladástól került Csertői Aurél keze alá. Akadémiánktól Radics Márton, a Ferencvárostól pedig Csonka András érkezett kölcsönbe, közben távozott Pálfi Donát, Sandal Dominik és Heffler Norbert.

A házi góllövő listát Varga Barnabás vezeti 6 találattal, Simon András 4, Szegi Vince 3 alkalommal volt eredményes ebben az idényben. Ami az idei eseményeket illeti, a Gyirmót FC a legnagyobb arányú győzelmét az MTK otthonában aratta egy hónappal ezelőtt 3–0 arányban, a szeptemberi, Debrecenben elszenvedett 5–0-s vereség pedig a negatív csúcs ebben az idényben.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U15  2–2
ZTE FC - Puskás Akadémia U16  2–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Budapest Honvéd FC  2–1
Puskás Akadémia FC - DVSC  1–0
Ferencváros - Puskás Akadémia FC  3–0
Veszprém - Puskás Akadémia FC II  2–3