megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Meccstörténet: Kisvárda–PAFC

Meccstörténet: Kisvárda–PAFC

Tovább javítanánk a Kisvárda elleni pozitív mérlegünket.

⏲ 2021-12-15

Két rangadót is láthatnak a futball szerelmesei az NB I idei utolsó fordulójában: a Fradi–Honvéd összecsapás a hagyományok, a Kisvárda–PAFC pedig a csapatok jelenlegi helyezése miatt emelkedik ki a mezőnyből. Akadémiánk első csapata és vasárnapi vendéglátóink között három pont a különbség a várdaiak javára a tabellán, míg a bajnoki örökmérleg nyelve enyhén felénk billen: öt alkalommal győztünk a „végváriak” ellen, négy döntetlen mellett három vereség szerepel a listában – ebben benne van a két első, még az NB II-ben lebonyolított mérkőzés is.

Az első Kisvárda–Puskás Akadémia találkozót 2016. augusztus 14-én rendezték. A 19. percben Tischler Patrik már aznapi második gólját jegyezhette, a vége aztán 2–2 lett, miután a másik oldalon Lucas és Miroszlav Grumics is letette a névjegyét. Bő fél évvel később mi voltunk a vendéglátók, és megint Tischler volt a gólfelelős – ezúttal egy találata is elég volt a győzelemhez.

Az első vonalban kereken tíz meccset játszottunk a Várda ellen, négy Puskás-győzelem, három döntetlen és három vereség a jelenlegi szaldó. A legnagyobb különbséggel tavaly szeptemberben nyertünk ellenük., az idegenbeli találkozón a 30. percben Jakub Plsek büntetőből szerzett vezetést, a 72. percben Komáromi György, a meccs hajrájában Nagy Zsolt köszönt be, így lett 3–0 a végeredmény. A Kisvárda a legnagyobb sikerét 2019 áprilisában érte el ellenünk, Gosztonyi András, Gheorghe Grozav, Bohdan Melniyk és Horváth Zoltán góljaival 4–0-ra győztek a Pancho Arénában.

A sorminta azt kívánná, hogy most szombaton 1–0-ra mi nyerjünk, hiszen márciusban is ezzel az eredménnyel, Josep Knezevic góljának köszönhetően hoztuk el a három pontot Várdáról, míg szeptemberben a Panchóban Bumba Claudiu révén egygólos vendégsiker született – ilyen szempontból nem lenne ellenünkre a hagyományápolás...

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Nyíregyháza VS PUSKÁS

VS

november 9. | 17:30 | Városi Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–5
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15 (leány)  2–1
Kolorcity Kazincbarcika SC - Puskás Akadémia FC  1–3
Bicske - Puskás Akadémia FC II  1–0
Felcsút SE U13–Paksi Futball Club  2–0
Felcsút SE U12–Paksi Futball Club  5–1
Puskás Akadémia U14–Illés Akadémia  3–2
Puskás Akadémia FC II - Veszprém  1–2
Puskás Akadémia FC - MTK Budapest  1–1
DVSC - Puskás Akadémia U17  1–0