megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Nem tudták felavatni

Nem tudták felavatni

Pécsi Ármin a Club Brugge ellen védett először hivatalos mérkőzésen a Puskás Akadémia első csapatában – kapott gól nélkül. Tizenhat éves kapusunk az NB III-as együttesre és a válogatottra koncentrálna tavasszal, de reméli, nemsoká eljön az idő, amikor tétmeccsen is bemutatkozhat a „nagyok” közt.

⏲ 2022-01-13

– Milyen volt egy BL-résztvevő csapat ellen tizenhat évesen odaállni a gólvonalra?

– Először is örültem a lehetőségnek, az már csak a hab volt a tortán, hogy egy ilyen remek ellenfél ellen tudtam pályára lépni. Felemelő érzés volt edzésen kívül is beállni az NB I-es csapat kapujába, nagyon boldog vagyok.

– Volt egy nagy védésed is, mégpedig a belgák gólszerzője, Mats Rits lövésénél.

– Igen, oldalról kapott egy passzt, szögből rálőtte, szerencsére sikerült kitolnom a léc alól, úgyhogy kapott gól nélkül úsztam meg az első fellépést. Nagyon jó játékosokból álló csapattal játszottunk, ez volt az első felkészülési meccsünk, ez érződött is, ők pedig már a héten kezdik a bajnokságot, ezért úgy érzem, az eredmény is vállalható.

A mester és tanítványa: Pécsi Ármin Balajcza Szabolcs kapusedzővel

– Te már a nyáron, Ausztriában is ott voltál az edzőtáborban, nem vagy új a kapusok közt. Hogy halad a munka?

– Véleményem szerint megfelelően halad a felkészülés, mindannyian jó formában vagyunk, és nagyszerű hangulatban zajlanak az edzések, egyszóval remekül érzem magam. Úgy érzem, a nyárhoz képest minden téren sokat léptem előre, de természetesen rengeteget szeretnék még fejlődni és bizonyítani az edzéseken, és ha úgy adódik, a mérkőzéseken. Most nyilván még nem tudom megmondani, mikor jutok szerephez tétmeccsen is, de remélem, nem is olyan sokára az a pillanat is eljön.

– Milyen reményekkel, illetve magaddal szembeni elvárásokkal vágsz neki a tavaszi szezonnak?

–  Nyilván leginkább az NB III-as csapatban fogok védeni, ahol stabil, jó teljesítményt szeretnék nyújtani és hozzásegíteni a csapatot, hogy előrébb tudjunk lépni a tabellán. Ha behívnak az U17-es válogatottba, ott is meg akarom állni a helyem – jó lenne, ha úgy teljesítenénk a selejtező elitkörében, hogy ki tudjunk jutni az Európa-bajnokságra.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kecskemét

VS

december 8. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 - ETO FC Győr  2–0
Puskás Akadémia U17 - ETO FC Győr  3–1
DVSC - Puskás Akadémia U16  3–2
Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U14  
Puskás Akadémia FC II - Gyirmót FC Győr II.  4–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–1
Kupa: Kaposvár–Puskás U19 (11-esekkel 4:3)  1–1
Kupa: PMFC–Puskás U17  4–3
Kupa: Paksi FC–Puskás U16  0–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Szekszárdi WFC  3–1