megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Döntetlennel kezdett a PAFC II

Döntetlennel kezdett a PAFC II

Fiatal csapatunk a hajrában mentett pontot az Érdi VSE ellen.

⏲ 2022-02-13

Nagy Ádám együttese jelentős változásokon esett át a téli felkészülés során. Az ősszel rendszeresen csatába küldött játékosok közül távozott Papp Kristóf, Mayer János, Molnár Balázs, Vita Dániel és Nagy Zalán, ezzel lehetőséget kínálva újabb akadémistáinknak, hogy bemutatkozzanak a felnőtt futballban. Így történhetett meg, hogy együttesünk kapusa, Kiss Ágoston a maga 20 évével a harmadik „legöregebb” játékosa volt kezdőcsapatunknak. Természetesen az ifjú titánoknak kell egy olyan vezér, aki mindig tud segíteni a pályán – ezúttal korelnökünk és csapatkapitányunk, Magasföldi József találatára volt szükség, hogy ponttal távozhassunk Érdről.

Nagy Ádám:

„Az első félidőben domináltunk, több helyzetet sikerült kidolgoznunk. Bátor és kezdeményező volt a támadásépítésünk és kellően agresszív volt a védekezésünk is. A második félidőben a rutintalanságnak betudható hibák sorozatából előnyhöz jutott az ellenfél, ami egy kisebb hullámvölgyet okozott a játékunkban. Az utolsó 20 percben viszont nem csak játékban, de fizikálisan is az ellenfelünk fölé kerekedtunk, amely magában hordozta az egyenlítő találatot és két ajtó-ablak helyzetet, amivel eldönthettük volna a mérkőzést. Ettől függetlenül az egy pont, amit idegenben szereztünk sokat ér, és nagy csapatmunka kellett hozzá.”

NB III, Nyugati csoport, 21. forduló
Érdi VSE – Puskás Akadémia FC II 1–1 (0–0)

Gólszerző: Magasföldi (86.)

A mérkőzés jegyzőkönyvét itt tekintheti meg.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

május 16. | 18:15 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC (Női NB I) - ETO FC Győr  1–2
Puskás Akadémia FC - DVSC  4–2
Várda LA - Puskás Akadémia U19  0–4
Puskás Akadémia U15 - Gödöllői SK  1–1
Puskás Akadémia U15 (leány)  2–0
Puskás Akadémia U15 (leány) – DVTK  6–0
Soroksár SC - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  0–3
MTK Budapest - Puskás Akadémia U14  10–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia FC  1–1
Puskás Akadémia FC II - ETO Akadémia  1–1