megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Minden pont a miénk lett

Minden pont a miénk lett

Két kisebb lány korosztályunk egyaránt győzelemmel térhetett haza Győrből, megadva az alaphangot az NB I-esek holnapi meccse előtt, ők is az ETO-val játszanak majd ugyanis.

Női futball

#noiU15 #noiU17

⏲ 2022-03-19

A korosztályos válogatottba hamarosan tíz játékost is delegáló U17-es lányok (képünkön) 13. győzelmüket szerezték meg, és továbbra is vezetik a bajnokságot. 

Leány U17-es bajnokság, 15. forduló

ETO FC Győr – Puskás Akadémia 2–3 (1–2)

Gól: Nagy, Németh, Harmat

JEGYZŐKÖNYV

Szalkai Kitti vezetőedző:

„Végig küzdelmes mérkőzést játszottunk, az ETO nem adta fel, a végéig harcolt. Nyomás alatt pedig kapkodva játszottunk, a támadózónában sok pontatlanságot vétettünk. Gratulálok a lányoknak, mert szinte mindenki betegségből visszatérve játszott, sokaknak erőn felül kellett teljesíteniük, hogy győzelmet arassunk.”

Győzött az U15-ös csapat is, mely az első félidőben eldöntötte a győri meccset és már a második helyen áll 15 mérkőzés után.

Leány U15-ös bajnokság, 15. forduló

ETO FC Győr – Puskás Akadémia 0–2 (0–2)

Gól: Bak, Priskin

Eigner Eszter vezetőedző:

„Az első félidőben tudtuk a saját játékunkat játszani és jól működött a presszing, amit alkalmaztunk. Több ígéretes támadást vezettünk, de végül csak kettőt értékesítettünk közülük. A második félidőben veszítettünk a stabilitásunkból, és a harcos ETO több helyzetet is kidolgozott. Az eredmény azonban nem változott.”

JEGYZŐKÖNYV

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Debrecen

VS

október 4. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - DVSC  1–0
Ferencváros - Puskás Akadémia FC  3–0
Veszprém - Puskás Akadémia FC II  2–3
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19  0–0
Illés Akadémia - Puskás Akadémia U17  0–0
Viktoria FC - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  0–1
Puskás Akadémia FC - Fehérvár  3–0
Puskás Akadémia FC II – Budaörs  2–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Astra HFC  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia U14  2–0