
Izgalmas remi a Ferencváros ellen
Kétgólós hátrányt ledolgozva osztozunk a pontokon a címvédő-listavezetővel.
⏲ 2022-04-03
Az első és a második helyezett rangadóján már a 4. percben a Fradi kapujába került a labda: az Alexandru Baluta bal oldali szabadrúgása után a vendégek tizenhatosán belül flipperező játékszert végül Szolnoki Roland a gólvonal mögé kotorta, ám Karakó Ferenc játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot. Négy perccel később ismét a mieink előtt alakult ki lehetőség: Yoell van Nieff jobbról elvégzett szögletét követően a tizenhatoson kívül helyezkedő Corbu Mariushoz került a labda, aki jobbal a kapu fölé emelt. Kisvártatva ismét Baluta végezhetett el szabadrúgást a balösszekötő helyéről, ám az ő tekerése sem talált célt – lényegesen veszélyesebbek voltunk az első negyedórában.
A 16. percbe lépve aztán a Fradi, egészen pontosan Ryan Mmaee előtt alakult ki ziccer, de a marokkói támadó az Olekszandr Zubkovtól kapott remek passzból a kapu mellé lőtt. Legnagyobb sajnálatunkra két minutummal később már jobban céloztak a vendégek: Tokmac Nguen cselezgetett a bal oldalon, a norvég támadó visszatette a labdát az érkező Anderson Esitinek, aki a tizenhatos vonaláról, ballal hatalmas bombát küldött a léc alá (0–1).
A 26. percben egyenlíthettünk volna: a jobbösszekötő helyén előretörő Szolnoki nagyszerű meglátásának köszönhetően Libor Kozák ugorhatott ki a leshatáron, ám a kimozduló Dibusz Dénes lábai közt nem sikerült elpöccintenie a labdát. Csaknem fél óra elteltével Ryan Mmaee szabadrúgásból adott munkát a mérkőzés előtt az 50. bajnoki mérkőzése alkalmából köszöntött Tóth Balázsnak – kapusunk állta a sarat. Nem sokkal később Ryan Mmaee passzából Eldar Civic, majd a mi szögletünk után Corbu próbálkozhatott – egyikük sem talált kaput, így egygólos hátrányban mehettünk szünetre.
PAFC-helyzettel indult a második félidő: a 47. percben egy szöglet után kifejelt labdát Baluta akrobatikus mozdulattal küldte volna kapura a labdát, ám nem állította be jól az irányzékot. A kihagyott lehetőség szinte azonnal meg is bosszulta magát: két perccel később Zubkov ugratta ki jó ütemben Ryan Mmaee-t, aki higgadtan lőtte a labdát Tóth Balázs kapujának bal alsó sarkába (0–2).
A második bekapott gól nem törte meg a mieinket, akik kitartóan rohamoztak, s ennek meg is lett az eredménye: az 52. percben Baluta a jobb szélről kanyarította középre a labdát, középen Libor Kozák érkezett, s a kapuba fejelt (1–2). Megzavarodott a Fradi, Civic és Sammy Mmaee kölcsönös meg nem értése után Sahab Zahedi lövésénél kellett nagyot védenie Dibusznak, majd már ő sem segíthetett: az 58. percben egy szöglet után lefejelt labdát Sammy Mmaee nem tudott kirúgni, a játékszer Patrizio Stronati fejéről került a vendégek kapujába – rövid videózást követően Karakó megadta a gólt (2–2).
A 61. minutumban Nagy Zsolt már minket juttathatott volna vezetéshez, de hiába kapott jó labdát, válogatottbeli csapattársa, Dibusz Dénes nagyot védett, csakúgy, mint öt perccel később Zahedi lövésénél. A túloldalon Ryan Mmaee szerezhetett volna gólt, aztán a rendkívül aktív Zahedi került hatalmas ziccerbe, de ő is hibázott – az elrontott lehetőségek dacára rangadóhoz méltó volt a színvonal.
A hajrához közeledve mindkét mester cserékkel frissítette együttesét Hornyák Zsolt Corbu Marius helyére Bakti Balázst küldte pályára, a Ferencvárosnál pedig Zubkov helyére Botka Endre érkezett, az utolsó percre pedig még Urblík József váltotta Balutát. A változatások azonban inkább csak stabilizálták az eredményt, amely nem változott, ennek köszönhetően pedig a januári győzelmet követően folytatódik jó sorozatunk hazai pályán a Ferencváros ellen és ismét pontot szereztünk.
OTP Bank Liga, 26. forduló
Puskás Akadémia FC–Ferencvárosi TC 2–2 (0–1)
Vezette: Karakó (Tóth II, Szert)
Gól: Kozák (52.), Stronati (56.), ill. Esiti (18.), R. Mmaee (49.)
Sárga lap: Nagy Zs. (27.), Kozák (59.), Van Nieff (79.), ill. S. Mmaee (63.)
PAFC: Tóth B. – J. Nunes, Stronati, Spandler, Nagy Zs. – Szolnoki, Van Nieff – Corbu (Bakti, 84.), Baluta (Urblík, 92.), Zahedi (Slagveer, 77.) – Kozák.
FTC: Dibusz – Besic, S. Mmaee (Kovacevic, 69.), Blazic, Civic – Loncar (Vécsei, 59.), Esiti – Auzqui (Zachariassen, 59.), Nguen, Zubkov (Botka, 88.) – R. Mmaee.
