megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Kiss-duplával győztük le ismét a bolgárokat

Kiss Norbert találataival fordítottunk, s újra 2–1-es győzelmet arattunk Bulgária nemzeti csapata felett az U18-as válogatott felkészülési mérkőzésén.

Lekopírozva a korábbi végeredményt U18-as válogatottunk újra 2–1-re nyert a bolgárok ellen, méghozzá ismét egy duplával: míg az előző találkozón Yaakobishvili Antal az első félidőben szerzett két találatot, addig most növendékünk, Kiss Norbert a második játékrészben talált be kétszer – megfordítva ezzel a találkozó állását, amely egészen a mi Nonónk bravúrjáig a bolgár nemzeti tizenegynek kedvezett.

A vendégek még az első félidőben szereztek vezetést, a fordulást követően az 57. percben született meg az egyenlítő találat, egy jobb oldali szabadrúgás után a lepattanó labdát Kiss közelről passzolta a hálóba. A 71. percben pedig egy jobb oldali szöglet után játékosunk fejjel volt eredményes – a labda ezúttal a bal alsóban landolt.

„Egy újabb nehéz meccset játszottunk egy jól szervezett ellenféllel szemben – értékelte a találkozót Oross Márton szövetségi edző. – Jobban futballoztunk, mint kedden, de kidolgozott helyzetekben nem mutatkozott meg a fölényünk, ezen mindenképpen dolgoznunk kell a jövőben. Örülök a sikerélménynek, mert a győzelmek önbizalmat adnak a csapatnak, segítik az építkezést, de természetesen az is látszott, hogy sok játékelemben kell még javulnunk a tétmérkőzésekig.”

A Puskás-nevelésűek közül négyen kaptak meghívót az U18-as válogatottba, közülük Kiss Norbert végigjátszotta a mostani felkészülési mérkőzést, Kocsis Dominik pedig a 60. percben állt be (Bakti Balázs ezúttal nem szerepelt a meccsre nevezett játékosok között, Babós Leventével pedig biztonsági tartalékként számolt a szakvezetés). Az U18-as nemzeti csapat Bulgária elleni összecsapásának visszavágójára Telkiben került sor: válogatottunk az edzőközpontban készül az őszi Eb-selejtezőre.

U18, válogatott, felkészülési mérkőzés:

Magyarország–Bulgária 2–1 (0–1)

G.: Kiss N. (57., 71.)

Magyarország: Dala Martin – Kaján Norbert (Kállai Zalán, 83.), Nagy Zoltán, Horváth Ákos (Yaakobishvili Antal, 60.), Fábián Bence (Horváth Hunor, 60.) – Kiss Norbert, Tóth Rajmund (Sebők Péter, 76.) – Dénes Csanád Vilmos (Kocsis Dominik, 60.), Keresztes Noel (Dénes Adrián, 83.), Tarcson Ákos – Rácz Balázs (Vasvári Zoltán, 60.)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Fehérvár VS PUSKÁS

VS

december 2. | 15:30 | Sóstói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Gyirmót FC Győr II.  4–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–1
Kupa: Kaposvár–Puskás U19 (11-esekkel 4:3)  1–1
Kupa: PMFC–Puskás U17  4–3
Kupa: Paksi FC–Puskás U16  0–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Szekszárdi WFC  3–1
Puskás Akadémia U15–Ferencváros  1–3
Puskás Akadémia U17 - Paksi FC  4–0
Puskás Akadémia U14 - Vasas Kubala Akadémia  6–1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ETO FC Győr  1–0