megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Nagyon motivált a pápai túra előtt

Nagyon motivált a pápai túra előtt

Munkácsi szélsőnk, Szabó Valentin és persze a többi játékos is szeretné folytatni a jó sorozatot az NB III-ban.

⏲ 2022-04-22

Nagy Ádám együttese a 8. helyen várja a Pápa elleni idegenbeli mérkőzést (majd jön a Tatabánya, azaz pont a két előttünk állóval játszunk majd), vagyis tartja legjobb idei helyét, melynél nem állt még előrébb a második forduló óta. Most azonban a jó formában lévő gárda már ott lohol a közvetlen riválisok nyakán, ergo remek lehetőség előtt állunk, hogy megalapozzuk a jó bajnoki hajrát.

A Pápa legutóbb Bicsként lépett pályára és 1–0-s vereséget szenvedett. A mieink pedig a Sopront győzték le 2–0-ra. A két csapat őszi egymás elleni mérkőzése 1–1-es döntetlen hozott. Szabó Valentint akkor a szünetben lecserélte az edző, most azonban – sérülését követően – egyre jobb formába lendült, nemrég első gólját is megszerezte az NB III-ban a 18 esztendős szélső. A pápai túra előtt vele és Nagy Ádámmal készítettünk rövid interjút.

NB III, nyugati csoport, 32. forduló

Pápai Perutz FC – Puskás Akadémia 

04.24. 17:00, Pápa, Perutz Stadion

Vezeti: Juhász

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kecskemét

VS

december 8. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 - ETO FC Győr  2–0
Puskás Akadémia U17 - ETO FC Győr  3–1
DVSC - Puskás Akadémia U16  3–2
Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U14  
Puskás Akadémia FC II - Gyirmót FC Győr II.  4–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–1
Kupa: Kaposvár–Puskás U19 (11-esekkel 4:3)  1–1
Kupa: PMFC–Puskás U17  4–3
Kupa: Paksi FC–Puskás U16  0–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Szekszárdi WFC  3–1