megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Két mérkőzést vívtak ma a hölgyek

Két mérkőzést vívtak ma a hölgyek

U15-ös együttesünk mellett az U17-es leány csapatunk is pályára lépett

Utánpótlás, Női futball

#LeanyU17 #LeanyU15 #SzalkaiKitti #EignerEszter

⏲ 2022-04-24

U17-es együttesünk a Ferencváros ellen kezdte a felső-ház küzdelmeit. A gólnélküli döntetlenre végződő találkozó végén a fővárosi együttes örülhetett inkább a pontosztozkodásnak.

Szalkai Kitti, csapatunk vezetőedzője így értékelte a mérkőzést: „Kemény és agresszív mérkőzésen vagyunk túl, elégedett vagyok a lányok teljesítményével, megvoltak a helyzeteink. Sajnos ezeket ma nem tudtuk gólra váltani, de az irány jó. Így készülünk tovább”

Leány U17, felső-ház, 1. forduló
Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia 0–0

A mérkőzés jegyzőkönyve ITT megtekinthető.

Eigner Eszter együttese is a Ferencvároshoz látogatott a hét utolsó napján és az első félidőben mutatott jó játék ellenére elmaradt a pontszerzés.

 „A szezon egyik legjobb mérkőzését játszottuk, rendben voltunk taktikailag is, inkább a szerencsével álltunk hadilábon. A második félidő elején egy szerencsétlen öngólt vétettünk, az ezt követő találat pedig nagyon véleményes körülmények között született. Ebben még az ellenfél edzője is egyetértett.” – Értékelte Eigner Eszter a mérkőzést.

Leány U15, felső-ház, 1. forduló
Ferencvárosi TC-Puskás Akadémia 2–0 (0–0)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U15  2–2
ZTE FC - Puskás Akadémia U16  2–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Budapest Honvéd FC  2–1
Puskás Akadémia FC - DVSC  1–0
Ferencváros - Puskás Akadémia FC  3–0
Veszprém - Puskás Akadémia FC II  2–3