megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Következzék az idei kupagyőztes!

Következzék az idei kupagyőztes!

Ebben a fordulóban sem lesz „leányálom” NB I-es női csapatunk élete: ezúttal a története első kupasikerét ünneplő, a bajnoki elsőségért versenyt futó ETO együttese várja lányainkat, akiket elszántságukat tekintve korántsem kell félteni.

Bár a bennmaradás biztossá vált, NB I-es női gárdánk tovább harcol, hogy a pontvadászat végére minél feljebb érjen a ranglistán. Halászi Kinga tanítványai a bajnoki hajrá utolsó előtti találkozóján az ETO FC Győr csapatához látogatnak, ahol hasonlóan kemény összecsapás vár rájuk, mint az elmúlt fordulóban az MTK ellen, a győriek ugyanis – akárcsak a kék-fehérek – azért küzdenek, hogy a bajnoki címért szállhassanak harcba a Ferencvárossal (ám a Fradi végső ellenfelének kiléte alighanem az utolsó fordulóban, az MTK és az ETO rangadóján dől majd el).

Csapatunk 22 ponttal a hatodik helyen áll, az ETO pedig 35 egységgel jelenleg a második a tabellán. Tíz győzelem, öt döntetlen és négy vereség a mérlege – jegyezzük csak meg, hogy az ikszekről a mieink is „tehetnek”, hiszen mindkét mérkőzésünk egállal ért véget: először 0–0-t, majd 2–2-t játszottunk a zöld-fehérekkel, s ez utóbbi egyenlőség az egyik fájó pontunk a szezonban, hiszen akár a győzelem is meglehetett volna, tekintve, hogy egészen a 95. percig előnyben játszhattunk…

Bajnoki címe a magyar női labdarúgás erős végvárának, a 2000 óta létező ETO-nak, avagy az Egyetértés Torna Osztály futballklubjának még nincs, ám a győriek idén egy kupagyőzelmet már bezsebeltek: a Haladás 1–0-s felülmúlásával 2022-ben – a zsinórban hatszoros kupagyőztes Fradit a trónjáról letaszítva – történetük során először nyerték meg a jubileumát ünneplő, éppen harminc éve létező női magyar kupát (amihez nem mellesleg már 2017-ben is igen közel álltak, de akkor a fővárosi zöld-fehérek kerültek ki győztesen a mindent eldöntő összecsapásból). Bajnokságbeli helyzetük mellett a kupasiker ténye is jelzi: idén új klubcsúcsra törekszik a csapat.

Hogy ennek mennyire tudjuk útját állni, Halászi Kinga vezetőedzőt kérdeztük: „Az ETO számára sorsdöntő lehet a mostani mérkőzés, hiszen a győriek nagy harcban állnak az MTK-val a második helyért, illetve azért, hogy döntőt játszhassanak a Ferencvárossal. Ugyanakkor matematikailag még nekünk is megvan az esélyünk arra, hogy odaérjünk a negyedik helyre, illetve a rájátszás során akár a harmadikra is. Épp ezért mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy sikerüljön győztesen elhagynunk a pályát. Azt a játékot, amelyet az előző fordulóban mutattunk, szeretnénk továbbvinni. Nem feltartott kézzel fogunk hát az ETO ellen játszani. Bár a bennmaradás biztossá válása után megnyugodtunk, továbbra is győzelemre játszunk, és szeretnénk a hátralévő két meccsünket megnyerni.”

Simple Női Liga (NB I), 20. forduló

ETO FC Győr – Puskás Akadémia

2022. május 14., 16.00

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U15  2–2
ZTE FC - Puskás Akadémia U16  2–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Budapest Honvéd FC  2–1
Puskás Akadémia FC - DVSC  1–0
Ferencváros - Puskás Akadémia FC  3–0
Veszprém - Puskás Akadémia FC II  2–3