megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Két mérkőzés a Ferencváros ellen

Két mérkőzés a Ferencváros ellen

U15-ös és az U17-es leány csapatunk is a fővárosiakkal játszott ma.

Szalkai Kitti és Eigner Eszter együttese is a második helyen várta az éllovas Ferencváros alakulatát a mai napon. A közös a két mérkőzésben, hogy zöld-fehér siker esetében a bajnoki cím sorsa is eldől. U17-es leány csapatunk mindent megtett, hogy ne Felcsúton legyen az ünneplés és az bár az első félidőben szerzett kétgólos előnyt még le tudta dolgozni a Ferencváros a 89. percben Sinka Napsugár győztes találata azt jelentette, hogy még várni kell a korosztályos bajnok kihirdetésére.

„Az első félidei játék nagyon magabiztos és határozott volt, többet tudtuk birtokolni a labdát. A másodikban azonban nagyon megbüntette a hibáinkat a Fradi, mégis úgy gondolom, hogy a végén megérdemelten nyertünk. Gratulálok a lányoknak!” – Foglalta össze röviden a találkozót, Szalkai Kitti.

U17 leány, Felső-ház, 4. forduló
Puskás Akadémia – Ferencvárosi TC 3–2 (2–0)

Gól: Égi (13.), Nagy N. (22.), Sinka (89.)

A mérkőzés jegyzőkönyve ITT megtekinthető.

Az U15-ös leányok számára fordítva alakult a helyzet, egy rendkívül izgalmas mérkőzésen maradt alul fővárosi ellenfelével szemben. Felváltva lőtt gólokkal 4–3 arányban nyert végül a Ferencváros csapata, akik így már behozhatatlan előnyt alakítottak ki az utolsó két fordulóra.

A mérkőzést követően így értékelt Eigner Eszter: „A legjobb mérkőzés volt, amit a Ferencváros ellen vívtunk eddig. A játékvezetés talán lehetetett volna határozottabb, akkor mindkét csapatnál jobban élvezték volna a találkozót a lányok. A végén a Ferencváros egy hibánkból meg tudta szerezni a győzelmet, de az ilyen mérkőzésből tudunk sokat tanulni. A fejlődésünk megkérdőjelezhetetlen.”

U15 leány, Felső-ház, 4. forduló
Puskás Akadémia – Ferencvárosi TC 3–4 (1–2)

Gól: Bak (20., 62.), Krasznai (78.)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kisvárda

VS

október 6. | 20:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 (leány) - Illés Akadémia-Viktória  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15  1–0
Puskás Akadémia – Honvéd MFA  1–3
Ferencvárosi TC – Puskás Akadémia (Simple Női Kupa)  3–0
Illés Akadémia-Viktória - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–4
Illés Akadémia-Viktória - Puskás Akadémia U15 (leány)  5–0
Puskás Akadémia FC II - CAOLA SC Sopron  0–1
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U16  2–0
Kelen SC - Puskás Akadémia FC II  1–0