Sima Fla-siker a nyitómeccsen
Nem kegyelmezett a Honvédnak a Flamengo: a dél-amerikaiak gond nélkül verték 2–0-ra a kispestieket a Puskás–Suzuki-kupa első találkozóján.
⏲ 2022-06-02
A közönség ovációja közepette piros-fekete rangadóval kezdődött a XV. Puskás–Suzuki-kupa: az ötszörös győztes Honvéd az eddig egyszer triumfáló CR Flamengóval csapott össze. Először a brazilok előtt adódott ziccer, majd a honvédosok reklamáltak tizenegyest – ez a félidő során többször is megtörtént –, a hálók viszont érintetlenek maradtak a nyitómeccs első tíz percében.
A meccs képe eddigre kirajzolódott: a szemmel láthatóan komoly technikai fölényben lévő dél-amerikaiak birtokolták lényegesen többet a labdát, a magyar csapat kontrákra rendezkedett be. A 18. percben góllá érett a brazil dominancia: egy jobb oldali akció végén Jonathan kapott nagyszerű labdát, a középcsatár védőjével a nyakán begyalogolt a tizenhatosra, és higgadtan értékesítette a ziccert (1–0).
A fordulás után rákapcsolt a Honvéd, igyekeztek beszorítani a rióiakat, de törekvéseikből inkább a brazilok kerültek helyzetbe villámsebes ellenakcióik révén, az egyik végén Jonathan duplázhatta volna meg maga és csapata góljai számát, ám hiába állt egy az egyben Molnár Mátyással, a Honvéd kapusa hatalmas bravúrral hárított. A 44. percben azonban már ő sem tehetett semmit: Lorran tette ki a bal szélre a labdát, a beadásra ugyanő érkezett, és a hálóba továbbított (2–0).
Az 53. minutumban aztán a túloldalon Joao Lucas kapusnak is nagy bravúrt kellett bemutatnia – ez volt a kispestiek egyetlen kaput eltaláló lövése, ám mindez nem változtatott azon, hogy a hosszabbításban újabb hatalmas ziccert hibázó brazilok gyakorlatilag erőlködés nélkül szerezték meg első győzelmüket a tornán.
XV. Puskás–Suzuki-kupa, B-csoport
CR Flamengo–Budapest Honvéd-MFA 2–0 (1–0)
Gól: Jonathan (18.), Lorran (44.)
Flamengo: Joao Lucas (kapus); Victor, Carbone (Erick, 53.), Daniel, Jonathan (Felipe Lima, 45.), Lorran, Euder (Bill, 45.), Felipe Vieira, Eduardo Gabriel, Adriel, Claudio Thalis (Vitor Fonseca, 31.).
Honvéd: Molnár M. (kapus); Sebe, Bezzeg (Balogh Zs., 42.) , Átrok, László M. (Menyhárt, 42.), Nagy D. (Braun, 31.), Savsak, Szűcs T., Kocsis G., Pintér M., Fábiánkovits.
