megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Győzelmet ért a Dusinszki-dupla
HUN ENG

Győzelmet ért a Dusinszki-dupla

Hiába játszott végig nyomasztó mezőnyfölényben csapatunk, csak az utolsó pillanatban tudtuk megszerezni a győztes gólt a DAC ellen.

Puskás-Suzuki Kupa

#PSK #puskassuzukikupa #dacpuskas

⏲ 2022-06-02

Az A- és a B-csoport két-két csapata után a mieink számára is eljött a nagy pillanat: U17-eseink bemutatkozhattak a Puskás–Suzuki-kupán. Ugyanakkor nem mindenki számára volt új az élmény, kapusunk, Pécsi Ármin, illetve a kezdőbe nevezett mezőnyjátékosok közül Major Marcell ugyanis ott volt tavaly nyáron a PSK-t először megnyerő együttesben. Azt, hogy a címvédő élete nem mindig könnyű, sajnos egyből bizonyította a tornaújonc dunaszerdahelyi csapat, ugyanis a 7. percben Nino Ziga egyébként csodaszép ballábas bombájával megszerezte a vezetést (1–0).

A folyatásban nagyon úgy tűnt, hogy a csallóköziek tökéletesen megelégedtek az előnnyel, ugyanis jóformán csak Puskás-akciók futottak a pályán. Passzivitására rá is fázott a vendégcsapat, a 22. percben ugyanis az ukrán óriásunk, Olekszandr Piscsur lebirkózásáért megítélt tizennyolc méteres szabadrúgást csapatkapitányunk, Dusinszki Szabolcs ugyanis jobbal parádésan tekerte a bal alsó sarokba (1–1). A cséká két minutummal később akár duplázhatott is volna: ezúttal valamivel távolabbról, a balösszekötő helyéről végezhetett el pontrúgást, s nem sokkal csavart a jobb kapufa mellé.

A második félidőben sem változott a játék képe, a mieink továbbra is többet birtokolták a labdát, a DAC pedig csak olykor-olykor jutott el a kapunk elé, ám fölényünk dacára a játékrész első fele meglehetősen eseménytelenre sikerült. Cserélt is Kiss Márton vezetőedző, a támadójátékot élénkítendő Retter Szilárd és Orbán Kolos is belekóstolhatott PSK légkörébe. Utóbbi kisvártatva egy jobb oldali beadás után megszerezhette volna a vezetést, de ziccerben a kapu fölé bólintott, két perccel később pedig Vajda Roland fejelt mellé egy szögletet követően. Már-már úgy látszott, hogy a vendégek önfeláldozó védekezése eredményre vezet, ám a négyperces hosszabbításban egy jobb oldali szögletet követően Dusinszki egy félollóval ismét betalált (1–2), így csoportunkban a Realhoz hasonlóan mi is sikerrel vettük az első akadályt.

MECCSKÉPEK!

XV. Puskás–Suzuki-kupa, A-csoport

FC DAC 1904–Puskás Akadémia 1–2 (1–1)

Gól: Dusinszki (22., 60+3.), ill. Ziga (7.)

DAC: Lukác (kapus); Lami, Fancovic, Nemcok (Zimani, 31.), Ziga (Fancovic, 52.), Urban, Kucman (Csóka, 47.), Angyal, Knaze, Mizerák (Martinec, 59.), Raska.

Puskás Akadémia: Pécsi (kapus); Korodi, Ásványi, Major (Vékony, 52.), Markgráf, Halászi-Harsányi (Retter, 47.), Kern, Dusinszki, Vajda R., Piscsur (Orbán K., 47.), Svilar.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK
HUN ENG

Dusinszki's brace worth a victory

Despite being overwhelmingly dominant throughout the game, we managed to score the winning goal against DAC only in the closing seconds.

After two teams each from both Group A and B, the big moment for our team arrived as well: our U17 squad made their debut at the Puskás-Suzuki Cup. However, the experience was not new for everyone, as our goalkeeper Ármin Pécsi and starting midfielder Marcell Major had been part of the team that won last summer's PSC. Unfortunately, tournament newcomers Dunajská Streda proved that life is not always easy for the defending champions, as they took the lead in the 7th minute (1–0) with an actually beautiful powerful strike from Nino Ziga.

As the game went on, it looked as if the Žitný ostrov side were perfectly content to take the lead, as there was virtually nothing but Puskás moves on the pitch. The guest side were punished for their passivity, as in the 22nd minute our skipper Szabolcs Dusinszki bent an 18-metre free-kick, awarded for a challenge on our Ukrainian giant Oleksandr Pyshchur, into the bottom left corner with a superb right-foot strike (1–1). Two minutes later, the captain could have even doubled his tally: this time, he took a free kick from slightly further away, from the inside-left forward's position, just missing the right post.

The second half was no different, with our side continuing to dominate possession and DAC only occasionally getting in front of goal, but despite our dominance the first half was rather uneventful. Head coach Márton Kiss made a substitution, with Szilárd Retter and Kolos Orbán being given a taste of the PSC atmosphere to liven up attacking play. The latter could have taken the lead soon after a cross from the right, but he nodded over the goal from a set-piece, and two minutes later Roland Vajda headed wide from a corner. It looked as if the visitors' self-sacrificing defence would pay off, but in the four minutes of stoppage time Dusinski scored with a spectacular scissor kick again from a corner delivered from the right (1–2), and we, like Real, cleared the first hurdle in our group.

GALLERY

XV. Puskás–Suzuki Cup, group A

FC DAC 1904–Puskás Akadémia 1–2 (1–1)

Goalscorers: Dusinszki (22., 60+3.) and Ziga (7.)

DAC: Lukác (goalkeeper); Lami, Fancovic, Nemcok (Zimani, 31.), Ziga (Fancovic, 52.), Urban, Kucman (Csóka, 47.), Angyal, Knaze, Mizerák (Martinec, 59.), Raska.

Puskás Akadémia: Pécsi (goalkeeper); Korodi, Ásványi, Major (Vékony, 52.), Markgráf, Halászi-Harsányi (Retter, 47.), Kern, Dusinszki, Vajda R., Pyschur (K. Orbán, 47.), Svilar.

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ETO Akadémia - Puskás Akadémia FC II  1–0
Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Puskás Akadémia U15 - DVSC  2–1
Puskás Akadémia U16 - DVSC  3–3
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - FTC-Telekom  0-3
Puskás Akadémia U19 (leány) - PMFC  13–1
Puskás Akadémia U17 - DVTK  3–1
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0