megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Színvonalas pontosztozkodás
HUN ENG

Színvonalas pontosztozkodás

Nagyszerű meccsen ikszelt egymással a Flamengo és a Dinamo Kijev.

Puskás-Suzuki Kupa

#PSK #puskassuzukikupa #flamengokijev

⏲ 2022-06-03

Igencsak felpörögve kezdték a találkozót az ukránok, magasan letámadva az első, Honvéd elleni meccset simán nyerő dél-amerikaiakat, akiknek ez láthatóan nem ízlett, nem csoda hát, hogy az első öt percben Dinamo-helyzeteket láthattunk. A Fla aztán magára talált, így az első tíz perc végére kiegyenlítettebb lett a mérkőzés, folyamatos futball ugyanakkor nem tudott kialakulni, ugyanis rengeteg kisebb-nagyobb szabálytalanság tördelte a játékot.

Az ivószünet után gól is született, ám a kijeviek találatát les miatt nem adta meg a játékvezető. Az ellentámadásnál szabadrúgáshoz jutottak a brazilok, és Lorran beíveléséből megvolt az ő helyzetük is – a kezdeti bizonytalanság után tehát magára talált a 2019-es győztes. A 23. percben például óriási ziccer adódott a fehér mezes latinok előtt, ám Adriel hat méterről, fordulásból a kapus kezébe lőtt. A túloldalon sem maradtak adósak a válasszal, egy perccel később ugyanis Dmitri Kremcsanin a kapufát találta el. A nagy adok-kapokban aztán megszületett az első gól: a 26. percben Lorran pazar labdájával az első meccsen is betaláló középcsatár, Jonathan léphetett ki középen, és hihetetlen higgadtsággal gurított a bal alsóba (1–0).

Hármat cseréltek a szünetben az ukránok, és úgy látszott, hogy a változtatások szerencsét hoztak az ezúttal sötétkék mezben futballozó kelet-európai együttesnek, a 34. percben ugyanis Joao Lucas kapus teljesen értelmetlen szabálytalansága nyomán Krencsanin tizenegyesével egyenlítettek (1–1). A 38. percben Olekszij Huszev révén a vezetést is megszerezhették volna Szerhij Kuznyecov legényei, ám kimaradt az ajtó-ablak helyzet. Gyorsan lépett is a brazil edző, Leonardo Souza Ramos, aki Felipe Limát és Vitor Fonsecát is csatasorba dobta, bízván abban, hogy csapata támadásai hatékonyabbak lesznek. Az 57. percben mégsem ők, hanem Adriel került helyzetbe Lorran labdájával, de Jurij Avramenko kapus menteni tudott, így maradt a döntetlen, amellyel feltehetően egyik csapat sem volt elégedett, a meccset látva azonban a nézők mindenképpen nyertek.

MECCSKÉPEK!

XV. Puskás–Suzuki-kupa, B-csoport

CR Flamengo–Dinamo Kijev 1–1 (1–0) 

Gól: Jonathan (26.), ill. Kremcsanin (34. – 11-esből)

Flamengo: Joao Lucas (kapus); Victor, Carbone, Daniel, Jonathan (Erick, 58.), Lorran, Euder (Vitor Fonseca, 43.), Felipe Vieira (David, 5.), Eduardo Gabriel, Adriel (Matheus Guimaraes, 58.), Bill (Felipe Lima, 43.).

Dinamo: Avramenko (kapus); Balaba, Szizonjuk (Iscsenko, 55.), Kotuha (Bilij, 31.), Matkevics, Hroholszkij, Kremcsanin, Mihajliv (Pasko, 31.), Huszev (Cilik, 58.), Vaszilec, Jancsisin (Dikij, 31.).

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK
HUN ENG

High quality match ends in draw

The great match between Flamengo and Dinamo Kiev ended in a tie.  

The Ukrainians had an intense start to the match, pressing the South Americans who had easily won their first match against Honvéd, and who clearly didn't like being under pressure, so it's no wonder that the first five minutes saw Dinamo chances. Fla then got back and the game became more even at the end of the first ten minutes, but was not continuous, as lots of fouls and infringements fragmented the encounter.

A goal was scored after the drinks break, but the Kiev goal was disallowed by the referee for offside. The Brazilians were awarded a free-kick at the end of a counter-attack, and Lorran's cross gave them the chance to score - so after the initial uncertainty, the 2019 winners found their game. In the 23rd minute, for example, the Brazilians playing in white had a huge chance, but Adriel turned and fired into the goalkeeper's hands from six metres out. The reply came soon at the other end, as Dmitry Kremchanin hit the post a minute later. The first goal was scored in this vibrating give-and-take: in the 26th minute, Lorran's magnificent ball allowed Jonathan, the centre forward who had found the back of the net in the first game, to get away in the middle and roll the ball with incredible cold blood into the bottom left corner (1–0).

The Ukrainians made three changes at half-time, and these seemed to bring luck to the Eastern European side playing this time in dark blue, as they equalised in the 34th minute through Kremchanin's penalty following a completely pointless foul by goalkeeper João Lucas (1–1). In the 38th minute, Oleksiy Hushev could have given Serhiy Kuznetsov's side the lead, but missed the clearest of chances. Brazilian coach Leonardo Souza Ramos was quick to react, bringing on Felipe Lima and Vitor Fonseca in the hope that his side's attack would gain on efficiency. Still, in the 57th minute it was not them, but Adriel who got the opportunity following Lorran's ball, but goalkeeper Yuri Avramenko managed to save the ball to keep it a draw that presumably neither team was happy with, with the spectators watching the game surely being the true beneficiaries.

GALLERY

XV. Puskás–Suzuki Cup, group B

CR Flamengo–Dinamo Kiev 1–1 (1–0)

Goalscorers: Jonathan (26.) and Kremchanin (34. – from a penalty)

Flamengo: João Lucas (goalkeeper); Victor, Carbone (Erick, 58.), Daniel, Jonathan, Lorran, Euder (Vitor Fonseca, 43.), Felipe Vieira (David, 5.), Eduardo Gabriel, Adriel (Matheus Guimarães, 58.), Bill (Felipe Lima, 43.).
Dinamo: Avramenko (goalkeeper); Balaba, Sizonyuk (Ishchenko, 55.), Kotuha (Bilyi, 31.), Matkevich, Hroholskiy, Kremchanin, Mihayliv (Pashko, 31.), Hushev (Tsilik, 58.), Vasilets, Yanchishyn (Dikyi, 31.)

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U15  2–2
ZTE FC - Puskás Akadémia U16  2–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Budapest Honvéd FC  2–1
Puskás Akadémia FC - DVSC  1–0
Ferencváros - Puskás Akadémia FC  3–0
Veszprém - Puskás Akadémia FC II  2–3
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U19  0–0
Illés Akadémia - Puskás Akadémia U17  0–0