megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Örömünnep

Örömünnep

Arany-, ezüst- és bronzérmek, magasba dobott siltesek, jól öltözött „tizenegyesek” – megmutatjuk, hogyan zártuk az évet a Puskás Akadémián.

Alig néhány nappal a Puskás–Suzuki-kupát követően újra élettel telik meg a Puskás Akadémia. A szeszélyes időjárás miatt a Pancho Aréna helyett ezúttal a sport- és konferenciaközpont labdajátékcsarnokában gyűltek össze a hagyományos évzáró ünnepségre a „Puskás-család” tagjai, növendékek, edzők, nevelők, szertárosok, takarítók, pályakarbantartók, konyhás nénik – egytől egyig mindenki. Akadémiánk közössége ilyenkor együtt ünnepli mindazon csapatokat, amelyek előkelő helyen zártak a korosztályos bajnokságokban, és együtt búcsúztatja el a mögötte álló évet – s persze az idei végzősöket.

„Évet zárunk, a feladatom, hogy megköszönjem nektek, fiatalok, az egész éves teljesítményeteket – fogalmaz évadzáró értékelőjében Mészáros Lőrinc kuratóriumi elnök. – Szép eredményeket értetek el az utánpótlás-bajnokságokban, a lányok különösen jól teljesítettek, de persze nem maradtak el a fiúk sem. Bízunk benne, hogy NB I-es csapatunk sikere motivációt ad nektek is, hogy igenis előre lehet jutni, s akár nem csupán a magyar élvonalig, de az európai topligákig is el lehet érni. Van lehetőség a fejlődésre, a továbblépésre. Azt kívánom nektek: csak így tovább! Most jár a pihenés, ám rövidesen kezdődik az újabb bajnokság. Várunk vissza benneteket, hogy ismét elkezdjük a munkát, s a következő évadban együtt még nagyobb sikereket érjünk el.”

Az ünnepi köszöntő után következik a díjátadó, az igazi örömünnep, merthogy csaknem az összes korosztályos csapatunk a dobogón zárt. Mészáros Lőrinc kuratóriumi elnök, Liszkai Dezső akadémiaigazgató, Komjáti András tulajdonosi tanácsadó és Kiss Zoltán kollégiumigazgató adja át növendékeinknek az arany-, ezüst- és bronzérmeket. Harmadik helyezett együtteseink, a Kiss Márton vezette U17-es fiúk és az Eigner Eszter irányította U15-ös lányok átvehetik bronzérmüket, a második helyezett csapatok játékosainak – Székely Gábor U19-es és Nagy Szilárd U14-es fiainak, illetve Szalkai Kitti U17-es lányainak – pedig a nyakába akasztják az ezüstérmet, s az idei legjobbak, Körtvélyesi István U16-osai és Mészáros Dalma U19-es leánytanítványai is a pódiumra léphetnek, hogy megkapják becsülettel megharcolt aranyérmüket és a bajnokoknak járó serleget. Persze a többi csapatnak sincs oka a szégyenkezésre: az első élvonalbeli idényében máris az ötödik helyen végzett NB I-es női csapatnak, a szinte csupa fiatalokból álló, az ugyancsak az ötödikként zárt NB III-as alakulatnak, a hatodik helyig jutott U15-ös fiúknak és a szintén az ötödik helyre beérő megyei felnőttcsapatnak, illetve minden megyei csapatunknak, a legkisebbeknek is jár a taps.

A legjobbak elismerését követően a végzősök kerülnek fókuszba. Idén húsz növendékkel bővül öregdiákközpontunk lajstroma: a 2021/2022-es évadban Alaxai Áron, Angyal Petra, Babós Levente, Demeter Zsombor, Dobó-Nagy Boglárka, Gazdag Vajk, Haffner Alfréd, Janyickij Kirilo, Kicsun Jevhenyij, Kocsis Dominik, Krpic Miljan, Lovász Emma, Makara Bohdan, Mayer János, Muth Martin, Nagy Szilveszter, Popovits Patrik, Sós Máté, Szabó Valentin és Szin Ferenc számára érnek véget az akadémiai évek.

Vezetőink tanúsítvánnyal búcsúznak a ballagóktól, akik a rituális sapkafeldobás után egy másik hagyománnyal köszönnek el az akadémiától: így, elegánsan, a fiúk öltönyben, a lányok szintén ünneplőben büntetőt rúgnak a kapusedzőknek – a tér adta lehetőségeknek megfelelően a hetesekké lett tizenegyesekkel ezúttal is Mitring Istvánnak, Deli Zoltánnak és Molnár Péternek kell megbirkóznia. Néhány hétnyi pihenést követően az NB III-as fiúk június végén, az NB I-es lányok július elején, utánpótláscsapataink pedig július közepén kezdik meg a felkészülést a 2022/2023-as bajnoki idényre.

Az évzárón készült képeinket ide kattintva tekintheti meg.

(Bővebb összeállításunk a Puskás Akadémia ünnepségéről a június 24-ei Puskás Magazinban, az M4 Sporton lesz látható.)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Kecskemét VS PUSKÁS

VS

október 20. | 13:00 | Széktói Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  4–0
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Akadémia U19  1–5
Puskás Akadémia FC II - Szombathelyi MÁV Haladás  3–0
DVSC - Puskás Akadémia U14  5–0
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U15  2–2
ZTE FC - Puskás Akadémia U16  2–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Budapest Honvéd FC  2–1
Puskás Akadémia FC - DVSC  1–0
Ferencváros - Puskás Akadémia FC  3–0
Veszprém - Puskás Akadémia FC II  2–3