megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Ellenfélnézőben: Vitória SC

Ellenfélnézőben: Vitória SC

Néhány érdekes adat csütörtöki ellenfelünkről.

Az 1922-ben alapított guimaraesi klub először 1941-ben jutott fel az első osztályba. A portugál kupában hatalmas meglepetésre első évükben a döntőbe jutottak, ahol végül 2–0-ra kikaptak a Belenensestől. Legjobb eredményük a ligában a harmadik hely, amelyet eddig négyszer sikerült elérniük, az UEFA-kupába, illetve az Európa-ligába eddig összesen tizenháromszor jutottak be. A Vitória nemzetközi kupákban az UEFA-kupa 1986–87-es kiírásában szerepelt a legjobban, ekkor a negyeddöntőben a Borussia Mönchengladbach ejtette ki őket.

Öt elvesztett finálé után a 2012–13-as szezonban nyerték első hazai címüket, miután a Portugál Kupa döntőjében 0–1-ről fordítva 2–1-re legyőzték a Benficát, s a menetelés során ádáz riválisukat, a szomszédos Bragát is kiütötték – a guimaraesieket ismerve ez legalább olyan jó érzés lehetett számukra, mint a végső győzelem. Legutóbb a hatodik helyen végeztek a bajnokságban, amely lehetővé tette, hogy történetük során először az Európa-konferencialigában is kipróbálhassák magukat.

A klub százéves története során rengeteg nagyszerű labdarúgó megfordult a Vitóriánál, többek között Ricardo Quaresma, Raphinha, Edmond Tapsoba, Geromel, Nuno Espirito Santo, Fernando Meira, Paulinho Cascavel, El Arbi Hillel Soudani, Nuno Assis, Capucho és Pedro Mendes is magára ölthette a fehér-feketék mezét.

A csapat az Estádio D. Afonso Henriques stadionban játszik, melynek befogadóképessége több mint 30 000 fő, átlagos nézőszámuk meccsenként kb. 20 000, ami a három nagy, a Benfica, a Porto és a Sporting után Portugáliában a legmagasabb.

--

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

Debrecen VS PUSKÁS

VS

február 15. | 19:30 | Nagyerdei Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–0
Fehérvár FC - Puskás Akadémia FC  1–0
Puskás Akadémia U17 - Fehérvár  5–0
Puskás Akadémia FC - Paksi FC  3–1
DVTK - Puskás Akadémia U19  1–1
Puskás Akadémia U16 - Budapest Honvéd FC  0–0
Puskás Akadémia U19 (leány) - MTK Budapest  4–3
MTK Budapest - Puskás Akadémia U17 (leány)  6–1
MTK Budapest - Puskás Akadémia U15 (leány)  4–0
Puskás Akadémia FC - ETO FC Győr  0–3