
Nem bírtak velünk a sógornők
Felnőtt női csapatunk felkészülési meccsen 2 – 2 -t játszott az Austria Wien vendégeként.
⏲ 2022-07-30
Halászi Kinga vezetésével a Simlple Női Ligában érdekelt együttesünk az osztrák edzőtáborban játszott újabb edzőmérkőzést. A lányok vezetőedzője honlapunknak elmondta: érződött a csapaton a sorozatterhelésből adódó fáradtság, de sikerült megőrizni a tartást, a kétgólos hátrány ledolgozása pedig komoly fegyverténynek számít.
"Nagyon jó színvonalú mérkőzésen vagyunk túl, egy héten belül harmadszor meccseltünk, ami nagyon jól szolgálja a felkészülésünket. Éppen emiatt ugyanakkor kicsit álmosan kezdtünk, az elején az osztrákok többet birtokolták a labdát. Húsz perc után felvettük a ritmust, nyugodtabban és pontosabban kezdtünk játszani, helyzeteket is ki tudtunk alakítani. Ennél is jobban kezdtük a második félidőt, de helyzeteink ellenére két elkerülhető gólt is kaptunk. Nem törtünk össze, felálltunk és ledolgoztuk a hátrányt, amivel igazságos eredmény született. Elégedett vagyok a látottakkal."
Nemzetközi felkészülési mérkőzés: Austria Wien – Puskás Akadémia FC 2 – 2 (0 – 0)
Puskás Akadémia FC: Dannback – Tuza, Kovács A., Szemán-Tóth, Bokor – Kovács E., Zán-Fábián, Harmat, Nagy, Tamók – Grönberg
G.: Mayer, Palakovics
Csereként pályára léptek: Széchenyi, Harvey, Van de Laan, Diószegi, Mayer, Lovász, Sipőcz, Palakovics
