megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Ezüstérem az emléktornán

Ezüstérem az emléktornán

Mi mással, futballal tisztelegtünk egykori játékosunk előtt.

Ötödjére rendezték meg a Molnár Emánuel-emléktornát, amelyre a Puskás Akadémia U17-es csapata is ellátogatott, hogy mindazon csapatok körében, amelyek színeiben a torna névadója valaha játszott, tiszteletét tegye az egykori ifjú labdarúgó emléke előtt. A 2018 tavaszán, mindössze 17 évesen tragikus balesetben elhunyt játékos két idényen át nevelkedett a Puskás Akadémián, ahonnan ugyancsak két szezon erejéig az UTE csapatához került. Érte rendezik meg évről évre a szülők által kezdeményezett négycsapatos tornát – a legkedveltebb elfoglaltságával, a futballal emlékezve a hajdani ifjú tehetségre.

Laczkó Zsolt fiai elsőként az FK Slovan Sahy csapatával találkoztak (a kemencei pálya felújítása miatt ezúttal az ugyancsak Pest megyei Letkésen), s Mondovics Kevin és Schneider Nándor duplájával 4–0-s győzelmet arattak az ipolyságiak felett. Majd a rendező Bernecebaráti–Kemence együttese következett, amelyet csapatunknak egy góllal, a gólkirállyá lett Schneider újabb találatával sikerült felülmúlnia, ám a tornagyőzelemért vívott harcban növendékeink egyetlen góllal végül alulmaradtak a veretlen UTE fiataljaival szemben.

„Jó, hogy mi is itt lehettünk, öröm volt ennyi remek embert látni, maga a kezdeményezés rendkívül megható, erős az érzelmi háttere – mondta a vezetőedző, Laczkó Zsolt. – Három rövid, pörgős meccset játszottunk, jól szerepeltek a fiúk, a döntőben több helyzetünk és kapufánk is akadt, de végül az UTE került ki győztesen a párharcból. Nem bántam, hogy nehéz talajú pályán kellett helytállnunk, hiszen a srácok így azt is szokhatták, mi történik, ha ilyen jellegű nehézséggel kell szembenézniük.”

U17-es csapatunk a jövő héten már a csíkszeredai OTP-kupán hangolhat a közelgő bajnoki kezdésre.

V. Molnár Emánuel-emléktorna (U17), Letkés

Puskás Akadémia – FK Slovan Sahy 4–0

G.: Mondovics (2), Schneider (2)

Puskás Akadémia – Bernecebaráti–Kemence 1–0

G.: Schneider

Puskás Akadémia – UTE 0–1

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kecskemét

VS

december 8. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 - ETO FC Győr  2–0
Puskás Akadémia U17 - ETO FC Győr  3–1
DVSC - Puskás Akadémia U16  3–2
Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U14  
Puskás Akadémia FC II - Gyirmót FC Győr II.  4–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–1
Kupa: Kaposvár–Puskás U19 (11-esekkel 4:3)  1–1
Kupa: PMFC–Puskás U17  4–3
Kupa: Paksi FC–Puskás U16  0–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Szekszárdi WFC  3–1