megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Az első „felnőtt” gól

Az első „felnőtt” gól

A mindössze 16 éves Dusinszki Szabolcs a csornai idénynyitó bajnokin megszerezte első gólját a NB III-ban. A szerdai, III. Kerület elleni hazai mérkőzésen is szeretne kitenni magáért.

⏲ 2022-08-02

NB III-as csapatunk GYŐZELEMMEL KEZDTE a bajnokságot az újonc Csorna otthonában, Korodi és Ventura-Oliveira debütáltak, a 2005-ös születésű Dusinszki Szabolcs és a 2006-os születésű Kern Martin pedig először voltak a kezdőcsapat tagjai. Dusinszki Szabolcs be is talált az ellenfél kapujába, pedig pár hónapja még nem is tudhatta, hogy a felnőttek közt számít rá Nagy Ádám vezetőedző. A tréner tehát nem a levegőbe beszélt, amikor kijelentette, hogy akár még a tavalyinál is fiatalabb csapattal is bátran nekivág a bajnokságnak.

Ami a következő ellenfelet illeti, az óbudaiak vereséggel kezdtek, otthon kaptak ki az ETO Akadémiától, de hagyományosan sok rutinos játékossal állnak ki (Kulcsár Dávid, Egerszegi Tamás, vagy épp Szalai Vilmos gazdag NB I-es pályafutást tudhatnak maguk mögött). Tóth László személyében egy korábbi akadámistánk is visszatér egy meccs erejéig. Avagy ebből a szempontból egy érdekes meccsre van kilátás.

NB III., nyugati csoport, 2. forduló

Puskás Akadémia FC II – III. KER. TVE

2022.08.03. 17:30, Puskás Akadémia, 4-es pálya

Még az első meccs előtt beszélgettünk Dusinszki Szabival arról, hogyan élte meg, hogy ezt a szezont már az NB III-ban kezdhette meg.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kecskemét

VS

december 8. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U17 - Ferencvárosi TC  5–0
Puskás Akadémia U19 - ETO FC Győr  2–0
Puskás Akadémia U17 - ETO FC Győr  3–1
DVSC - Puskás Akadémia U16  3–2
Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U14  
Puskás Akadémia FC II - Gyirmót FC Győr II.  4–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–1
Kupa: Kaposvár–Puskás U19 (11-esekkel 4:3)  1–1
Kupa: PMFC–Puskás U17  4–3
Kupa: Paksi FC–Puskás U16  0–1