
Meccstörténet: PAFC–Újpest FC
Reméljük, „tucatmeccs” lesz: tizenkettedik Újpest elleni győzelmünkre készülünk.
⏲ 2022-08-03
Jó ideje kellemes érzésekkel figyeljük együttesünk Újpest elleni teljesítményét, a lilákkal szemben ugyanis jelentős Puskás-fölényt mutat az örökmérleg. A két gárda eddig huszonkétszer mérte össze erejét az NB I-ben, s a mérkőzések fele mi győzelmünkkel végződött – öt döntetlen és hat fővárosi siker mellett.
A szaldó azonban nem mindig mutatott ennyire szépen: a két csapat 2013 óta íródó közös története során 2017 szeptemberében jegyezhettük fel az első diadalt, akkor Pintér Attila irányítása alatt Ulysse Diallo találatával és Josip Knezevic duplájával 3–1-re nyertünk a Megyeri úton. Abban a szezonban még kétszer győztük le az újpestieket a bajnokságban, ám legnagyobb fájdalmunkra az idény legfontosabb meccsén, a kupadöntőben 2–2 után tizenegyesekkel alulmaradtunk – mivel újoncként simán bennmaradtunk, alighanem bárki odaadta volna az egyik bajnoki sikert a trófeáért cserébe…
A számunkra nem túl jól sikerült 2018/19-es évadban az első két meccset az újpestiek nyerték, ám a harmadikat mi: az 1–0-ra végződött összecsapáson Josip Knezevic gólja konkrétan azt jelentette, hogy a következő idényt is az NB I-ben tölthetjük.
Hornyák Zsolt érkezésével aztán teljessé vált a fölény: jelenlegi mesterünk dirigálása alatt hétszer mi örülhettünk, míg a lila-fehérek két alkalommal gyűjtötték be a három pontot. Érdekesség, hogy vezetőedzőnk debütáló mérkőzése éppen az Újpest ellen volt, a 3–1-es sikerrel végződött összecsapás első félidejében Ezekiel Henty duplázott, harmadik gólunkat pedig 2–1-nél Knezevic szerezte, lezárva ezzel az összecsapást.
Legutóbbi sikerünk tavaly novemberben született, akkor 2–1-gyel tartottuk a három pontot a Panchóban, ahol gól nélküli első félidő után Alexandru Baluta az 50., Libor Kozák a 90. percben talált be, a hosszabbításban Giorgi Beridze már csak kozmetikázni tudott az eredményen.
Az eddigi utolsó, idén március 5-én, a Szusza Ferenc Stadionban tartott randevún Artem Favorov szabadrúgásgóljával mi szereztünk vezetést, ám az azóta a Vidihez visszatért Budu Zivzivadze, valamint az egykoron nálunk is futballozó Branko Pauljevics is betalált a túloldalon, így 2–1 arányban a hazaiak nyertek.
A fentiekben felidézettek alapján talán nem meglepő, hogy párharc gólkirálya, az egyébként az említett kupadöntőben is betaláló Josip Knezevic, aki a bajnokikon hatszor, összesen hétszer vette be a lilák kapuját. A második legeredményesebb az ötgólos, szintén puskásos Tischler Patrik, aki egy meccsen a legtöbbször ünnepelhetett, ugyanis 2015. május 23-án mesternégyest szerzett – más kérdés, hogy akkor ez csak egy 5–4-es vereséghez volt elegendő.
