Nem sikerült megőrizni az előnyt
Van Nieff góljával sokáig vezettünk, de a hajtós meccs végén egyenlített a Kisvárda. Így nem tudtunk előzni a tabellán.
A legutóbbi meccshez képest szembetűnő változás volt, hogy Spandler Csaba visszatérhetett, így ismét ő játszhatott a „mély vízbe dobott” Batik Bence mellett, Stronati meg mehetett a szélre, Komáromi meg egy sorral feljebb. A legutóbb kiállított Skribek ezúttal csak az NB III-as csapatban léphetett pályára. A meccs gyászszünettel kezdődött, az újpesti labdarúgás nemrég elhunyt ikonjáról, Tóth Józsefről emlékeztek meg a jelenlévők.
A 6. percben egy baloldali kisvárdai szöglet után máris bravúrt kellett bemutatnia a legutóbbi forduló védését bemutató Tóth Balunak, Kovacsics szabadult el az emberétől és egyből kapura pöccintett, de a kapusunk szép vetődéssel hárított. Akárcsak egy perccel később, amikor Ötvös kínálta meg egy 17 méterről elvégzett szabadrúgással. A 9. percben Komáromi szerzett labdát a szélen, majd egy sprintet követően jól keresztezett, a túloldalon Kiss Tominak tökéletes lett volna, de Zahedi nem figyelt, vagy nem hallotta a csapattársat, mert sajnos az égbe fejelte előle a labdát.
A 13-as bizonyult a szerencseszámunknak. Az történt ugyanis ebben a játékpercben, hogy… megszereztük a vezetést. Most Kiss lódult meg a szélen, továbbadta a labdát Zahedinek, aki lekészítette azt a hátulról érkező Van Nieffnek, a holland pedig erős, félmagas lövést eresztett meg, talán picit irányt is változtatott a bogyó, mert Hindrich – bár rajta volt – nem tudta kiütni, csak megpaskolni, és így az a hálóban kötött ki.
A 29. percben megint Tóth-bravúr kellett az eredmény megőrzéséhez. Egy szabadrúgás után Leoni próbálkozott a kapu előterében, de Balu szépen zárta a szöget. Mezőnyben mozgalmas, események terén kevésbé aktív időszak következett ekkor. Hú, de mi maradt ki aztán a 39. percben!? Egy szép kontra végén Kiss centerezett laposan, Zahedi egy igazítás után lőtt, Hindrich a földre vetődve oldalra ütötte a labdát, ahol viszont Baluta érkezett lendületből, ám sajnos a keresztlécre emelt ahelyett, hogy beverte volna a labdát a hálóba. Kár érte, mert ebben a periódusban egyértelműen mi futballoztunk jobban. A szünetre maradt az 1-0 ide. Hét lövés ment kapura összesen az első játékrészben, szóval azért unalomba nem fulladt senki.
A hazaiak nagy elánnal kezdték a második félidőt, az 52. percben Asani forgolódott a 16-osunkon belül, majd lőtt is. Tóth meg védett. A 62. percben aztán kapusunk is verve volt, de Fortuna fogta a kezét. Egy szabadrúgás, majd fejes után pont egy kisvárdai fejre tenyerelte tovább a labdát, de az a kapu fölé szállt. A 65. percben Puljic lőtt mellé egy szabadrúgást. Alig fél métert tévedett. A Kisvárda közben cserékkel próbálta felrázni magát, többnyire sikerült is neki. Mi meg loptuk a perceket. Mi tagadás, nekünk ez az eredmény tökéletesen megfelelt.
Ez az állapot egészen a 87. percig állt fenn. Akkor ugyanis egyenlített a Várda. Egy szöglet után Mesanovic fejelt kapura a hosszú oldalról, a visszamozgó Tóth meg sajnos melléütött kissé a labdának, így az pont a rövid oldali kapufánál álló Stronati combjára pattant, onnan meg a hálóba.... A cseh védő tehetetlen volt. Mindkét csapat alaposan elfáradhatott, így már nem is tudott senki hozzátenni a meccshez. A vége 1–1 lett. Bár sokáig vezettünk, összességében a döntetlen igazságos eredménynek tűnt.
OTP Bank Liga, 3. forduló, Várkerti Stadion
Kisvárda Master Good – Puskás Akadémia FC 1–1 (0–1)
Vezette: Pintér, Szert, Huszár
Gól: Mesanovic (87.), illetve Van Nieff (13.)
Sárga lap: Spandler (28.), Komáromi (77.)
Kisvárda
Hindrich – Kovacic, Kravcsenko, Ötvös (Melnyik, a 73.), Leoni – Hej, Navratil (Mesanovic, az 57.), Karabeljov, Makowski (Vida, az 57.), Asani – Ilievski (Camaj, a 73.)
PAFC
Tóth B. – Mezghrani, Batik, Spandler, Stronati – Van Nieff – Kiss T. (Major, a 80.), Baluta (Favorov, a 80.), Corbu (Bakti, a 91.), Komáromi – Zahedi (Puljic, az 59.)
