
Indulnak a fiú utánpótlás-bajnokságok is
Négy korosztály kezdi meg a szezont a hétvégén.
U14-es csapatunk (a borítóképen) Deák Zsolt edző irányítása mellett vág neki a pontvadászatnak. Első ellenfelük a Vasas Kubala Akadémia lesz, mely szombaton 10 órakor fogadja legkisebb korosztályunkat.
Az U15-ös együttes Lednitzky András vezetésével száll harcba, ám első meccsüket halasztani kényszerültek, a Várda Labdarúgó Akadémia elleni összecsapást október 21-én pótolják Kisvárdán.
Az U16-os csapatunk itthon kezd, szombaton délben fogadja a Paksot. Kiss Márton edző és fiai alaposan felkészültek a rajtra.
Az U17-es korosztály az előző szezonjában bajnok lett. Az immár Laczkó Zsolt által irányított gárdával VIDEÓ IS KÉSZÜLT az első meccs előtt. Az első bajnokijukon az ETO-t fogadják szombaton tíz órától.
Legidősebb korosztályos csapatunk, a Körtvélyesi István által menedzselt U19-esek szintén a győriek ellen rajtolnak szombaton 10 órától.
Sok sikert kívánunk, fiatalok! Mutassátok meg, mit tudtok!
