megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
A mezőnyfölény ezúttal egy pontra volt elég

NBI-es csapatunk 1–1-es döntetlent játszott a Fáy utcában.

⏲ 2022-09-03

Nem mondhatni, hogy egymásnak esett volna a két csapat, az első negyedórát óvatos próbálkozások, enyhe Puskás-mezőfölény és közepes iram jellemezte. Csak a 13. percben jegyezhettük fel az első kapura lövést. A bal oldalon kis területen szépen passzoltuk ki a védőket, majd Alexandru Baluta két lépés után 22 méterről kapura lőtt, éppen Jova Levente kezébe. A 17. percben már a Vasas is megmutatta oroszlánkarmait, Novothny Soma tört be a tizenhatosunkra, visszatett labdáját nem tudtuk kirúgni, Szilágyi Szabolcs viszont a lecsorgót nem tudta berúgni, a 8 méterről égbe küldött bomba után a nézők adták vissza a játékszert. Három perc elteltével Géresi Krisztián hozta helyzetbe Novothnyt, aki a jobb oldali beadást Tóth Balázs kezébe fejelte. A 20. percben mi veszélyeztettünk, Corbu Marius Sahab Zahedi passzát 15 méterről lőtte a kapu fölé.

A 28. percben gólt szerzett az egyre jobban éledező hazai csapat. Novothny a tizenhatosunk jobb sarkától keresztbe ellőtte a labdát, a másik oldalon a védők mögül kilépve érkezett Holander Filip és közvetlen közelről a léc alá bombázott. (1–0). A 35. percben néhány percre megállt a játék, miután a hazai kapu előtt összefejelt Kenneth Otigba és Zahedi, előbbinek a szemöldökén, utóbbinak a feje búbján szakadt fel a bőr. Iráni centerünk „turbánban” volt kénytelen folytatni a játékot.

A 40. percben kis híján egyenlítettünk. Kiss Tamás balról, élesen belőtt labdáját Baluta 6 méterről, kapásból tette kapura, Jova Levente nagy bravúrral hárított. A piros-kékek foggal-körömmel védték az előnyüket, és bár a labda jóval többet volt nálunk, nehezen tudtuk ziccerig vinni az akcióinkat.

A pihenő után Hornyák Zsolt változtatott, Skribek Alen állt be Luciano Slagveer helyére. Felgyorsult a játékunk és néhány próbálkozás után az egyenlítést is megszereztük, bár a gólt megelőző szituációnál „meleg volt a pite” a kapunk előtt. Az 55. percben Holander bal oldalról leadott félmagas lövését hatalmas bravúrral védte Tóth Balázs, majd Corbu vezetésével remek kontra indult. Marius keresztirányban átrobogott az ellenfél térfelére, Kisshez passzolt, akinek jobboldali beadását Baluta visszafejelte, Zahedi pedig öt méterről a jobb felső sarokba vágta a labdát. (1–1)

A karmesteri pálca ezután már egyértelműen a mi kezünkben volt, tíz perc elteltével Mohamed Mezghrani 17 méterről lőtt, a jobb kapufa mellé. A következő támadásból Kiss kapott szép passzt Balutától, a tizenegyespont környékén leadott lövése centikkel kerülte el a kaput. A 80. percben Tóth Balázs ismét megmutathatta klasszisát. Silye Erik a tizenhatos bal sarkához közel lövésre szánta el magát, kapusunk szép vetődéssel hárított. A meccs hátralévő részében is uralni tudtuk a játékot, egyedül Zimonyi Dávid okozott némi riadalmat a kapunk előtt, de a Vasas középpályása egy csel után 16 méterről nem tudott erőt beleadni a lövésébe. Mindent összevetve igazságos döntetlen született.

MECCSKÉPEK!

OTP Bank Liga, 7. forduló

Vasas FC – Puskás Akadémia FC 1–1 (1–0)

Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 2022.09.03.

Vezette: Bogár (Buzás, Szalai)

Gól: Holender (28.), ill. Zahedi (55.)

Sárga lap: Géresi (5.), ill. Mezghrani (23.), Van Nieff (89.)

Vasas FC: Jova – Géresi (Hinora, 46.), Szivacski, Otigba, Iyinbor, Silye – Szilágyi Sz. (Ihrig-Farkas, 69.), Berecz (Deutsch L., 86.), Pátkai (Hidi, 69.), Holender (Zimonyi, 81.) – Novothny

PAFC: Tóth B. – Mezghrani, Batik, Stronati, Komáromi (Van Nieff, 65.) – Corbu, Favorov – Slagveer (Skribek, 46.), Baluta (Bakti, 86.), Kiss T. – Zahedi

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kisvárda

VS

október 6. | 20:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 (leány) - Illés Akadémia-Viktória  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15  1–0
Puskás Akadémia – Honvéd MFA  1–3
Ferencvárosi TC – Puskás Akadémia (Simple Női Kupa)  3–0
Illés Akadémia-Viktória - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–4
Illés Akadémia-Viktória - Puskás Akadémia U15 (leány)  5–0
Puskás Akadémia FC II - CAOLA SC Sopron  0–1
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U16  2–0
Kelen SC - Puskás Akadémia FC II  1–0