megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Győzelemmel felérő döntetlen

Győzelemmel felérő döntetlen

Játékosaink lélekjelenlétének hála kétgólos hátrányból állt fel, s mentette ikszre az Illés Akadémia elleni találkozót U19-es lánycsapatunk. Az U15-ösök eközben finoman szólva is fölényesen múlták felül a szombathelyieket.

Az Illés Akadémia együttesét fogadta U19-es lánycsapatunk a korosztályos bajnokság 5. fordulójában, s bár a mai játéknapon minden összeesküdni látszott Eigner Eszter tanítványai ellen, lányaink nem adták fel: az ellenfél kétgólos vezetésénél jól megrázták magukat, s a hajrában válaszul ugyancsak kettőt rámoltak szombathelyi riválisuknak.

„Ez a döntetlen a második félidőben mutatott játék alapján valóságos győzelemmel ért fel számunkra – fogalmazott Eigner Eszter. – Az, ahogyan csapatként együtt léteztünk, s ahogyan belehajszoltuk magunkat a hátrányból az ikszbe, példaértékű volt számomra. A csapatmunka és a lélekjelenlét hozadéka ez az eredmény, úgy hiszem, ezzel a hozzáállással és ebből a játékból lehet építkezni. Így megyünk tovább.”

Leány U19, 5. forduló

Puskás Akadémia – Illés Akadémia–Viktoria 2–2 (0–1)

G.: Németh, Tóth

A mérkőzés jegyzőkönyvét ide kattintva tekintheti meg.

Akadémiánk U15-ös lánycsapata Szombathelyre látogatott, hogy megmérkőzzön a három találkozó óta veretlen Illés Akadémia–Viktoria gárdájával. Legifjabb lányaink legutóbbi három elveszített összecsapásuk óta végre magukra találtak, s valóságos gólparádét rendeztek a vasi zöld-fehérek ellen.

„Végre koncentráltabb teljesítményt nyújtottak a lányok – értékelt Szalkai Kitti vezetőedző. – Többet birtokoltuk a labdát, több helyzetet alakítottunk ki, s bár az ellenfélnek is megvoltak a lehetőségei, a védelmünk és a kapusunk is a helyén volt. Kiemelném Brekovszki Julianna játékát. Ő főként az U17-ben lép már pályára, de most segített győzelemre vezetni az U15-ös csapatot.”

Leány U15, 5. forduló

Illés Akadémia–Viktoria – Puskás Akadémia 0–6 (0–4)

G.: Brekovszki (2), Halászi-Harsányi, Kézdy Bl., Vadász, Paluska

(Az U17-es lányok Illés Akadémia elleni találkozóját október 7-én rendezik meg.)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kisvárda

VS

október 6. | 20:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 (leány) - Illés Akadémia-Viktória  0–2
Puskás Akadémia U19 - Újpest FC  3–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U15  1–0
Puskás Akadémia – Honvéd MFA  1–3
Ferencvárosi TC – Puskás Akadémia (Simple Női Kupa)  3–0
Illés Akadémia-Viktória - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–4
Illés Akadémia-Viktória - Puskás Akadémia U15 (leány)  5–0
Puskás Akadémia FC II - CAOLA SC Sopron  0–1
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U16  2–0
Kelen SC - Puskás Akadémia FC II  1–0