
Csupa győzelem a kisebb korosztályokban
U17-es, U16-os és U14-es csapatunk is megnyerte szombati bajnokiját, az U15-ösök pedig felkészülési meccsen győztek.
U17-es bajnokság, 3.forduló
Puskás Akadémia – DVSC 4–3 (3–2)
Gól: Lahuncov, Mondovics, Miskolczi, Schneider
Kubarics – Kubicsek, Visinka, Antal, Miskolczi, Mondovics, Sallai, Somogyi, Krupa, Vági, Lahuncov
Csereként pályára lépett:
Horváth, Schneider, Taraszevics, Balogh
Laczkó Zsolt vezetőedző értékelése:
Az első 30 percben domináltunk, és nagyon jól játszottunk, három gólt is szereztünk. Csak magunknak köszönhetjük, hogy szorosabb mérkőzés lett belőle. Ki kell javítani a hibákat, az elején mutatott játékot kell folytatnunk.
U16-os bajnokság, 3. forduló:
Puskás Akadémia – PMFC 6–2 (3–1)
Gól: Tiscsuk, Pál, Gamauf, Shnaider, Varga, Tóth
Bozó – Szűcs, Pál, Kenéz, Tiscsuk, Tóth, Gamauf, Vitályos, Varga, Shnaider, Mészáros
Csereként pályára lépett: Balázs, Lukács, Nagy, Hegyi, Lovász
Kiss Márton vezetőedző értékelése:
A mérkőzést langyosan kezdtük, ami a mentalitást és gondolkodást illeti, de sikerült váltani, ami pozitívum. Utána nagyobb fölényben tudtunk játszani, de sok esetben voltunk még türelmetlenek, és aprónak tűnő hibákat vétettünk, ebben kell javulnunk, akár a labdaszerzést, akár a labdabirtoklást tekintve. Összességében gratulálok a csapatnak a győzelemhez, mert ma is tudtunk fejlődni.
U14-es bajnokság, 3. forduló
DVTK – Puskás Akadémia 1–2 (1–0)
Gól: Görög (büntetőből), Moldován
Almási – Boda, Papp, Somogyi, Ölbei, Somfalvi, Hódi, Erdei, Németh, Serbin, Finta
Csereként pályára lépett: Ádám, Pálmai, Schneider, Görög, Moldován
Deák Zsolt vezetőedző értékelése:
Először is szeretnék gratulálni mindkét csapatnak a mutatott játékhoz! Nagyon jó mérkőzést játszottunk ellenfelünkkel, ahol túlnyomórészt mi domináltunk, azonban a mezőnyfölényünket nem tudtuk gólra váltani az első félidőben. Egy védelmi hiba után hátrányba is kerültünk, így egygólos hazai vezetéssel vonulhattunk a szünetre. A második félidőben nagyobb nyomást tudtunk helyezni az ellenfél kapujára, aminek meglett az eredménye, hiszen a hajrában megfordítottuk a mérkőzést. Külön öröm, hogy a csereként beálló játékosok egytől egyig lendületet tudtak vinni a játékba. Gratulálok az egész csapatnak a győzelemhez!
U15-ös csapatunk az elmaradt bajnokik miatt egyelőre felkészülési meccsekkel tartja formában magát. Azokból kettő is jutott erre a hétre.
Szerda:
Puskás Akadémia – Szeged 3–0 (1–0)
Gól: Balog, Sántha, Szűcs
Mohácsi-Balog, Dévényi, Budai, Sántha, Ratkai, Gustei, Vida, Tóth, Rabi, Phan Duy
Cserék: Mészáros, Pintér, Szűcs, Serbin
Szombat:
Puskás Akadémia – Vasas Kubala Akadémia 1–0 (0–0)
Gól: Balog
Orosz, Balog, Budai, Dévényi, Sántha, Ratkai, Gustei, Szűcs, Phan Duy, Rabi, Tóth
Cserék: Vida, Mészáros, Ekbauer
Lednitzky András vezetőedző értékelése:
Örülünk, hogy hosszú kihagyás után újra játszhattunk. Az első meccsen érződött még, hogy nem vagyunk játékban, de fokozatosan belelendültünk. Összességében jól szolgálta a felkészülésünket a két mérkőzés. Gratulálok a srácoknak, ellenfeleinknek pedig sok sikert kívánunk a bajnokságra.
