megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Magabiztos győzelem Gibraltár ellen

Magabiztos győzelem Gibraltár ellen

Az U19-es válogatott a Wales elleni döntetlen után nyolc góllal nyerte meg a második Eb-selejtező mérkőzését. Öt akadémistánk lépett pályára, Gruber Zsombor és Kiss Norbert gólt is szerzett.  

Válogatott

#U19valogatott

⏲ 2022-09-24

A csapat korán nyomást helyezett az ellenfélre, amelynek meg is lett az eredménye, a 4. percben Dragoner kezdte meg a gólgyártást, a Csákvárra kölcsönadott játékosunk, Kocsis Dominik szögletét követően. A 9. percben ismét csapatkapitányunk volt eredményes, egy távoli bombával duplázta meg előnyünket.

A 29. percben Berki szerzett gólt, majd három perccel később újra betalált, így ő is duplázni tudott. Mindkét gólt megelőzően a Nyíregyházán kölcsönben futballozó Farkas Bendegúz készített elő. A szünetben kettőt cserélt Szélesi Zoltán szövetségi edző, Kocsist Tuboly, míg Kovácsot Horváth váltotta. Az újabb találatig sem kellett sokat várni, az 57. percben a PAFC színeiben már az élvonalban is bemutatkozó Gruber Zsombor lőtt a gibraltáriak hálójába. Az 59. percben szabadrúgáshoz jutottak a mieink, amelyet Tuboly végzett el, méghozzá sikeresen, így ő is feliratkozott a góllövők közé. A 61. percben Gruber helyére Jurek, míg Berki helyére Kiss Norbert (jeleneg Tiszakécske, szintén kölcsönben) érkezett, és mindketten éltek is a lehetőséggel, Kiss Nonó a 64. percben Farkas Bende beadását fejelte a kapuba, a 88. percben pedig Jurek szerezte meg a mieink utolsó találatát.

A mieink megszerezték első győzelmüket a tornán, míg a csoport második mérkőzésén Írország 2–0-ra nyert Wales ellen. Az utolsó találkozón az eddig hibátlan írek ellen lépünk pályára.

A csoport jelenlegi állása:

Írország (6 pont)

Magyarország (4 pont)

Wales (1 pont)

Gibraltár (0 pont)

Eb-selejtező, 2. mérkőzés, Denbigh

Magyarország-Gibraltár 8–0 (4–0)

Magyarország: Mergl Szabolcs – Farkas Bendegúz, Dragoner Áron, Nagy Zoltán, Kovács Patrik (Horváth Hunor, 46.) – Kocsis Dominik (Tuboly Máté, 46.), Szűcs Tamás, Berki Marcell (Kiss Norbert, 61.) – Lisztes Krisztián (Tarcson Ákos 33.), Gruber Zsombor (Jurek Gábor, 61.), Bakti Balázs

Gólszerzők: Dragoner Áron (4., 9.), Berki Marcell (29., 32.), Gruber Zsombor (57.), Tuboly (60.), Kiss Norbert (64.), Jurek Gábor (88.)

(forrás, képek:  mlsz.hu)

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Kecskemét

VS

december 8. | 20:00 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U19 - ETO FC Győr  2–0
Puskás Akadémia U17 - ETO FC Győr  3–1
DVSC - Puskás Akadémia U16  3–2
Honvéd-MFA - Puskás Akadémia U14  
Puskás Akadémia FC II - Gyirmót FC Győr II.  4–1
Puskás Akadémia FC - Ferencvárosi TC  1–1
Kupa: Kaposvár–Puskás U19 (11-esekkel 4:3)  1–1
Kupa: PMFC–Puskás U17  4–3
Kupa: Paksi FC–Puskás U16  0–1
Puskás Akadémia FC (Női NB I) - Szekszárdi WFC  3–1