megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
A nap végén kell megszámolni a tyúkokat

A nap végén kell megszámolni a tyúkokat

Dusinszki Szabolcs és az NB III-as csapat megint hétközi bajnokit játszik, ezúttal Gyirmóton. Erdélyi irányítónk igen emocionális meccset játszott társaival az Érd ellen, a bravúros győzelemmel pedig felkapaszkodtak a második helyre. A csúcspontot azonban a szezon végére tartogatná. 

⏲ 2022-09-26

A Gyirmót II a hármas szám „bűvöletében” kezdte a szezont, győzelemből, döntetlenből és vereségből is ennyit gyűjtött be eddig, ezzel a tabella 13. helyét foglalja a harmadosztály nyugati csoportjában. A legutóbbi fordulóban 3–1-re kikaptak a III. Kerület otthonában, érdekesség, hogy a tőlünk kölcsönadott Artem Nahirnij is pályára lépett azon a találkozón. 

A mienknek nehéz szívvel kellett pályára lépniük az Érd elleni rangadón, ám Nagy Ádám és fiai méginkább összekovácsolódtak Vidics János masszőr tragikus halála után. Dusinszki Szabolcs a mérkőzésre egy üzenetet tartalmazó pólót vett fel a mez alá („örökké a szívünkben élsz”), ezzel tisztelegve Jimmy előtt. 

„Dusi”  a szerdai meccs előtt erre is visszakanyarodott:

Nagyon nehéz volt, az első félidőben szerintem látszódott az egész csapaton, hogy testben ugyan ott voltunk, de fejben valahogy nem. Kern Martinnal találtuk ki a meccs előtti napon, ő dobta fel ezt az ötletet, aztán volt két trikóm és így próbáltunk „üzenni” Jimmy Bának.

– Parádés volt az összjátékod Demeter Zsomborral. Begyakorolt figura volt?

– Így konkrétan nem volt begyakorolva, adta magát a helyzet, viszont a meccs előtti edzésen kérte a stáb tőlünk, hogy ezeket a mozgásokat csináljuk meg, a többi pedig jött magától. Őszintén szólva, ha a szívünkre tesszük a kezünket, szerintem senki nem gondolta volna, hogy 20 meccses veretlenségi sorozatot tudunk felépíteni, de minden nap azért dolgozunk, hogy ezt a szériát ne szakítsuk meg. Nagyon az elején vagyunk még a bajnokságnak, szóval ahogy Fodor Marcell mondaná: “ a nap végén kell megszámolni a tyúkokat”, azaz mindig meg kell tenni mindent, maximumot kell nyújtani edzésen és meccsen is, akkor talán megragadhatunk a tabella második helyén. Nagyon remélem, hogy megmarad a lendület, a történtek után a közösség még összetartóbb lett, és biztos, hogy senkit sem kell majd motiválni a Gyirmót II ellen sem.

A Gyirmót II–PAFC II mérkőzést szerdán 16 órától rendezik az Alcufer Stadionban. 

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Fehérvár

VS

április 26. | 15:15 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

FTC–Puskás Akadémia  1–2
Szombathelyi Haladás - Puskás Akadémia FC II  0–2
Puskás Akadémia FC–Bp. Honvéd (női NB I)  3–0
Paksi FC - Puskás Akadémia FC  2–2
DVTK–Felcsút SE  2–0
Puskás Akadémia U19 - Vasas Kubala Akadémia  1–2
DVTK - Puskás Akadémia U17  2–3
DVSC - Puskás Akadémia U16  4–2
DVSC - Puskás Akadémia U15  2–2
Puskás Akadémia FC II–VSC 2015 Veszprém  2–1